Kamarai kezdeményezésre lehetővé válik a külföldi idénymunkások foglalkoztatása
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére megjelent kormányrendelet-módosítás lehetővé teszi, hogy nemcsak a határ menti, hanem a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehessenek az esedékes betakarítási munkákban. Ez főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére 2020. május 6-án megjelent kormányrendelet-módosítás eredményeként a jövőben – az eddigi, határ menti ingázáson túl – a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a hazai betakarítási munkákban, azzal a feltétellel, hogy beutazásuk előtt egészségügyi vizsgálaton estek át, és ennek során nem állapították meg a koronavírus-fertőzés gyanúját. Magyarországra utazásukhoz az illetékes határrendészeti kirendeltséget legalább 48 órával a tervezett beléptetés előtt értesíteni kell, megjelölve az idénymunkás nevét, okmányszámát, a szállás helyét, továbbá a munkavégzés tervezett helyét és időpontját. Az intézkedésnek köszönhetően megoldódhat a hazai munkavállalókkal nem fedezhető munkaerőigény, jelentős segítséget nyújtva ezzel főként a kertészeti ágazatnak a koronavírus okozta károk mérséklésében.
A mezőgazdaságban az elmúlt években tapasztalt idénymunkaerő-hiányt a koronavírus-járvány tovább súlyosbította, ami a külföldi vendégmunkások elmaradásával még kiszámíthatatlanabbá vált. Fennáll a veszélye annak, hogy a szükséges munkaerő hiánya miatt értékes kertészeti termékek betakarítása marad el, ami nemcsak a gazdálkodók számára jelent károkat, hanem az ellátás biztonságát is veszélyezteti. Erre sajnos már jelenleg is vannak konkrét példák a spárga- és a szamóca-betakarítás területén.
A késő tavaszi fagyok miatt az átlagosnál kisebb spárgatermésre számítanak a termelők, de még ennek a betakarítása is komoly gondokat okoz. A spárga szedése országosan 4500 felkészült és gyakorlott idénymunkást igényel. A szamóca esetében a szabadföldi termés betakarításával ezen a héten indul a munkacsúcs, a június második feléig tartó szezonban 13 ezer mezőgazdasági idénymunkásra van szükség. A nyár elejétől október végéig, az alma- és szőlőszüretig folyamatosan érő zöldségek és gyümölcsök betakarítása Magyarországon havonta átlagosan mintegy 60-70 ezer fő idényjellegű mezőgazdasági foglalkoztatását igényli.
A magyar gazdálkodók számára természetesen elsődleges a magyarországi munkaerő alkalmazása, és üdvözlik az ez irányú kormányzati segítő lépéseket, ugyanakkor a külföldi példák is azt mutatják, hogy a járvány miatt más iparágakból felszabadult munkaerő nehezen, vagy egyáltalán nem tudja helyettesíteni a mezőgazdasági idénymunkásokat. Nagy-Britanniában például kormányzati felhívásra több mint 50 ezren jelentkeztek az ország legnagyobb agrár-munkaerőközvetítőjénél mezőgazdasági munkára, azonban csak 2 ezrelékük, alig több mint 100 fő fogadta el a számára felajánlott munkát.
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >