Justitia háta mögött
Az már eddig is köztudott volt, hogy az Amerikai Egyesült Államok a pereskedések országa: könnyen a bíróságon találja magát az a kereskedő, aki nem bástyázza körül a termékét minden elképzelhető és elképzelhetetlen veszélyre felhívó használati utasítással. Ezért nem kell csodálkozni, ha például azt olvassuk egy inghez adott kis útmutatóban, hogy vasalás előtt le kell venni, vagy pedig a mikrohullámú sütőhöz adott füzetecske kifejezetten tiltja a macskák szárítását a készülékben.
A pereskedés divatja elérte a vendéglátást is.
Az első áldozat egy autós gyorsétterem volt – legalábbis így örökítette meg az utókornak az internet –, amelyet azért perelt be egy hölgy, mert az ott kapott kávé leforrázta az első gyorsításnál. Azt a bíróság nem vizsgálta, hogy ugyan miért a combjai közzé tette a poharat, de abban neki adott igazat, hogy a kávé „túl forró” volt. Ennél is abszurdabb volt, amikor egy bár tulajdonosának néhány tízezer dollárja bánta, hogy egy vendége elcsúszott és lábát törte – egyébként a saját maga által, veszekedés közben kiöntött italának foltján.
Időnként a szándékosság sem kizárt, amikor a vendég keresni akar Justitia mögé bújva. Néhány éve a Wendy’s üzletlánc egyik tagja lett otromba tréfa áldozata, amikor egyik sértődött törzsvendégük csempészett leoperált ujjpercet a chillijébe, majd perelt kártérítésért. Ez esetben azonban hamar kiderült az igazság.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >