Júniusban tovább nőtt az infláció Csehországban
Júniusban 17,2 százalékra emelkedett az éves szintű infláció Csehországban a májusi 16 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.

Már 17 százalék fölött jár a cseh infláció
A csehországi infláció immár 12. hónapja folyamatosan gyorsul.
Az elemzők az infláció júniusi emelkedését várták, de nem ilyen mértékben. Általános a vélemény, hogy a csehországi drágulás júliusban éri el a tetőfokát, és megközelítheti a 20 százalékot is. Ezt követően az infláció stagnálására, illetve mérsékelt lassulására lehet számítani a piaci szakértők szerint.
Az infláció – amely 1993 decembere óta most a legmagasabb – növekedését továbbra is az élelmiszerárak, az energiaárak és az üzemanyagárak befolyásolják a leginkább.
Az élelmiszerek árai 18 százalékkal, a földgáz 58 százalékkal, a villany több mint harminc százalékkal, a fűtés és a meleg víz 18,1 százalékkal, az üzemanyagok pedig 47,5 százalékkal drágábbak, mint egy éve.
Az élelmiszerek közül a liszt 70 százalékkal, a kenyér 28,6 százalékkal, a vaj 55,8 százalékkal, a tej 42,3 százalékkal, az étolaj 58,7 százalékkal, a cukor pedig 41,3 százalékkal drágult.
A vendéglátás mintegy 24 százalékkal kerül többe, mint egy éve. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú magyar készül nyaralni – külföldön is egyre többen pihennek
A pandémia utáni fellendülés nem ért véget: a CIB Bank…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >