Júniusban tovább mérséklődött a teljesítményromlás az euróövezeti gazdaságban
Júniusban a várakozásoknál lényegesen jobban alakult, és már a második egymást követő hónapban mérséklődött a teljesítményromlás mértéke az euróövezeti gazdaságban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének előzetes adatokon alapuló kedden publikált eredménye alapján.
Júniusban a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) előzetes értéke 47,5 pontra, négyhavi csúcsra emelkedett a májusi 31,9 pontról.
A kompozit indexre a ténylegesnél kisebb értéket, 42,4 pontot vártak júniusra gazdasági elemzők.
A feldolgozóipari és a szolgáltatóipari BMI szintén négyhavi csúcsot ért el júniusban, a feldolgozóipari 46,9 pontra emelkedett a májusi 39,4 pontról, a szolgáltatóipari pedig 47,3 pontra 30,5 pontról.
Mindkét index jobbnak bizonyult az elemzők által vártnál, a feldolgozóipari BMI-re 44,5 pontot, a szolgáltatóiparira 41,0 pontot várt a piac.
A BMI 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének a csökkenését, 50 pont feletti értéke pedig gyarapodását jelzi.
„Az előzetes BMI adatok alapján júniusban jelentősen enyhült a gazdasági teljesítményvesztés mértéke az euróövezetben. A termelési volumen és a kereslet még mindig csökken ugyan, de már nem összeomlás szerű mértékben. Azzal együtt is, hogy a második negyedévi GDP-csökkenés valószínűleg példátlanul nagy lesz, a javuló BMI mutatók alapján a korlátozások oldásának köszönhetően a nyár folyamán már megindulhat a teljesítmény növekedése is” – foglalta össze a felmérés megállapításait Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza.
Rámutatott, hogy Franciaország még enyhe növekedést is képes volt produkálni, holott a járványvédelmi korlátozások csúcsán jóval nagyobb teljesítménycsökkenést szenvedett el, mint Németország, ahol júniusban az euróövezet többi tagállamához hasonlóan a teljesítménycsökkenés mértéke mérséklődött csupán.
Chris Williamson a munkaerőpiaci kilátásokat látja a leginkább aggasztónak, mivel a kereslet gyorsütemű helyreállása a legnagyobb bizonytalansági tényező. Az IHS Markit ezért változatlanul 8 százalékos GDP-csökkenést jelez előre a folyó évre a növekedés harmadik negyedévi megindulásával együtt. A krízis előtti szintet pedig a kutatóintézet szerint három év alatt érheti el az euróövezeti bruttó hazai termék. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokozódó feszültségek között lavíroznak a hazai cégek
Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés…
Tovább olvasom >Európai Központi Bank: a vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai gazdaság számára
A felszíni vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >