Júniusban kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint júniusban az üzleti szféra derűlátóbbá vált, de a lakossági kilátások nem változtak érdemben májushoz képest. A GKI konjunktúraindexe 2 ponttal emelkedett. A cégek foglalkoztatási szándékai nem sokat változtak, áremelési tervei – a májusi jelentős esés után – kissé emelkedtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem változott az előző hónaphoz képest.
A vállalati és lakossági kilátások összefoglaló mutatója, a GKI konjunktúra index júniusban 2 ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. A GKI üzleti bizalmi index, a vállalkozói szektor kilátásait kifejező mutató tavaly július óta egy szűk sávban ingadozott. Az index ebből júniusban sem tört ki, bár az előző hónaphoz képest érezhetően, 3 ponttal emelkedett. Az aktuális hónapban csak az ipari cégek körében következett be markánsan kedvező változás (4 pontos emelkedés), az üzleti szolgáltatók kilátásai hibahatáron belül javultak. A kereskedelemben és az építőiparban kissé romlottak a várakozások (ezen ágazatok bizalmi indexei 3-3 pontos esést produkáltak). Továbbra is az éptőiparból érkeznek a leginkább pesszimista jelzések. Az iparban a saját termelésű készletek és a rendelésállomány megítélése, valamint a következő három hónapban várható termelési kilátás is javult. Az építőiparban a rendelésállomány értékelése erősen romlott, a foglalkoztatási várakozások nem változtak. A kereskedelemben az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség lényegében nem változott, de a készletek és a következő három hónapban várható megrendelések értékelése is kedvezőtlenebb lett. A szolgáltató ágazatban az üzletmenet megítélése és a következő három hónapra vonatkozó foglalkoztatási tervek enyhén javultak, míg a forgalmi várakozások nem változtak.
A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága júniusban nem változott érdemben, a létszám bővítését és csökkentését tervezők aránya nagyjából megegyezik. A derűlátók csak a szolgáltató cégek körében alkotnak határozott többséget. Az üzleti szféra összesített áremelési tervei májusban jelentősen, hat havi mélypontjukra estek, s erről júniusban csak nagyon enyhén emelkedtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem változott.
A GKI fogyasztói bizalmi index – a januári-februári jelentős kilengés után – a március-júniusi időszakban alig változott. Júniusban éppen hibahatáron belül nőtt. A lakosság az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét kissé romlónak, a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi helyzetét stagnálónak, az ország következő 12 havi gazdasági helyzetét enyhén javulónak értékelte az előző hónaphoz képest. A nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése az előző havival összehasonlítva enyhén javult. A lakosság inflációs várakozása kissé csökkent, míg a munkanélküliségtől való félelme nem változott.
Kapcsolódó cikkeink
Májusban csökkent a GKI konjunktúraindexe, tovább esett a cégek inflációs várakozása
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (az EU támogatásával végzett) felmérése szerint májusban a…
Tovább olvasom >NGM: a kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Miért élnek szűkösebben a magyar háztartások, mint bárki más az EU-ban?
Képzeljük el, hogy minden uniós ország lakói egy nagy áruházban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >