Júniusban gyorsult az euróövezeti infláció
Júniusban 0,3 százalékra gyorsult az euróövezeti infláció a négyéves mélypontnak számító, májusi 0,1 százalékról – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Egy évvel korábban – 2019 júniusában – az euróövezeti infláció 1,3 százalék volt.
Az előző havihoz képest a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek a májusi 0,1 százalékos havi csökkenés után.
A maginfláció 0,8 százalék volt a májusi 0,9 százalék után, az előző havihoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a maginflációs körbe tartozó fogyasztói árak júniusban, míg májusban nem változtak.
Az Európai Unióban júniusban 0,6 százalékra gyorsult az infláció a májusi 0,6 százalékról. Tavaly júniusban 1,6 százalék volt az infláció az EU-ban.
Májushoz képest az infláció mértéke hét uniós tagállamban csökkent, húszban pedig emelkedett.
A legalacsonyabb inflációt júniusban Cipruson regisztrálták, ahol 2,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, Görögországban és Észtországban pedig 1,6 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbihoz képest.
A legmagasabb inflációt, 3,8 százalékost Lengyelországban regisztrálták júniusban. Csehországban 3,4 százalékkal, Magyarországon 2,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lassulás és áremelkedés egyszerre – így alakul a tejpiac nyáron
A tejágazatban egyszerre van jelen a nemzetközi árnövekedés és a…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Hogyan táplálkozzunk kánikulában? – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tanácsai
A nyár a lazítás, a nyaralás, a szabadtéri programok időszaka…
Tovább olvasom >45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >