Június végéig 238 milliárd forint hitelt igényeltek az MFB Pontokon
Június végéig meghaladta a 238 milliárd forintot a négytagú konzorcium – a Takarékbank Zrt., a B3 Takarék Szövetkezet, az FHB Bank Zrt. és a Budapest Bank Zrt. – fiókjaiban, a 442 MFB Ponton az akár 0 százalékos kamatozású, európai uniós forrásból finanszírozott hitelekre benyújtott igénylések összege, a hitelprogramok közül a keret kimerülése miatt hármat felfüggesztettek, további kettőt pedig a felhívás tartalmának felülvizsgálata miatt átmenetileg szüneteltetnek – közölték a bankok szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint június 30-ig 77,6 milliárd forint értékű kérelmet pozitívan bíráltak el, a nyertes pályázóknak eddig 36,7 milliárd forintot fizettek ki, a további, több mint 2000 rögzített igénylés feldolgozása zajlik. Jelenleg mintegy 324 milliárd forint európai uniós forrás áll az igénylők rendelkezésre az MFB Pontokon a 3 önálló vállalati hitelprogram, a 8 kombinált vállalati hitelprogram és a 2 lakossági önálló hitelprogram keretében – tették hozzá.
Túljelentkezés miatt felfüggesztették a bruttó 70 milliárd forint keretű, a mikro-, kis- és középvállalatok (kkv) versenyképességének növelésére igényelhető és a 112,5 milliárd forintos, kkv-k kapacitásbővítő beruházásaihoz nyújtott kombinált hitelprogramot, valamint a megújuló energiaforrást felhasználó beruházásokat támogató hitelprogram 30 milliárd forintos keretét.
A beérkezett támogatási kérelmek tapasztalatai alapján az irányító hatóság a szakpolitikai felelőssel az adminisztrációs terhek csökkentése miatt kezdeményezte a felhívás tartalmi felülvizsgálatát, annak időtartamára július 20-án 14 órától átmenetileg szünetel a Gazdasági és Innovációs Programban (Ginop) és Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (Vekop) a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésekre igényelhető kombinált hiteltermék.
Vida József, a konzorciumot vezető Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közleményben kitért arra, hogy az országosan 442 MFB Pontból 26 található megyei jogú városokban és Budapesten, 159 a 10 ezer főnél nagyobb, míg 257 az ennél kisebb lélekszámú településeken. A konzorcium az év végéig további 60 milliárd forint hitel kihelyezését tervezi – tette hozzá.
Sokan keresik a lakosság által április végétől igényelhető, kamatmentes energiahatékonysági hiteleket is. A családi házak, lakások energetikai korszerűsítésére és megújuló energiaforrások alkalmazására meghirdetett hitelprogram kerete 115 milliárd forint, amelyből a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint legalább 20 ezer lakás lehet korszerűsíteni – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bank360: Hitelfelvételben Európa élmezőnyébe kerültek a magyar háztartások
A friss adatok megerősítik, hogy a magyarok ugyan óvatosan vásárolnak,…
Tovább olvasom >Hitelbiztosító: húsz százalékkal nőtt a késve fizetések aránya a magyar vállalatok közti kereskedelemben
Ez a növekedés azt jelenti, hogy a határidő lejárta után…
Tovább olvasom >Egyre többen vesznek fel kisösszegű hitelt
Növekszik a személyi hitelek száma, de átlagos összegük csökken. Korábbi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új energiaszeletet vezet be a Mondelēz az USA-ban
A Mondelēz International BelVita Energy Snack Bites néven új terméket…
Tovább olvasom >Stagnált az eurózóna gazdasága a negyedik negyedévben
Az elemzői várakozásokkal szemben stagnált az eurózóna gazdasága 2024 negyedik…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >