Júliustól új kereskedelmi vezető a Danone Kt.-nél
Idén július 1-től Fabrizio Sforza tölti be a Danone Kft. kereskedelmi igazgatói posztját. A szakember komoly tapasztalatokkal bír az FMCG termékek piacán.
Fabrizio Sforza karrierjét 2001-ben a Reckitt Benckisernél kezdte Milánóban. Többek között olyan márkákért felelt, mint az Air Wick, a Veet vagy a Calfort. 2007-ben a L’Orealnál folytatta, mint National Key Account Manager, és ebben a pozícióban a legnagyobb partnerekkel való kereskedelmi kapcsolatért felelt.
A Danone-hoz 2010-ben csatlakozott, ahol az olasz leányvállalatnál töltött be hasonló posztot, mint a L’Orealnál, és ebben a pozíciójában a legfontosabb olaszországi ügyféllel, a Carrefour beszerzői csoporttal tartott kapcsolatot. 2011-től átvette a kereskedelmi osztályon belül a Modern Trade csatorna területének vezetését. A Danone-os karrierje során komoly tudásra tett szert a kereskedelmi marketing, a kategóriamenedzsment és a márkaaktiváció területén.
Fabrizio Sforza gazdasági és marketing tanulmányait a Modenai Egyetemen végezte.
„Sokszor a fogyasztók csak a bevásárláskor, a polcok előtt hozzák meg a végső vásárlói döntés, hogy melyik termék kerüljön a kosarukba – nyilatkozta Sforza. – Ezért meggyőződésem, hogy a kiskereskedelemnek, a kiskereskedelem résztvevőivel kialakított partnerkapcsolatnak kiemelt szerepe van abban, hogy minél több magyar fogyasztóhoz eljussanak a termékeink. Hiszem, hogy a tapasztalt értékesítési csapatommal, innovatív eszközökkel komoly eredményeket érhetünk majd el e téren.”
Kapcsolódó cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Az ifjú teniszcsillag, Carlos Alcaraz a Danone új márkanagykövete
Globális márkanagykövetként az ifjú spanyol teniszsztár, Carlos Alcaraz segíti az…
Tovább olvasom >Rekordmélyre zuhant az innováció a spanyol FMCG-piacon
Spanyolországban 15 év alatt 48%-kal esett vissza az új termékek…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >