Júliustól a kijelölt SPAR to Go egységekben is elfogadják az OTP SZÉP-kártyát
Az áruházlánc népszerű éttermi szolgáltatását – már országszerte 46 arra kijelölt üzletben – Széchenyi Pihenő-kártyával is igénybe vehetik a vásárlók.
„A minőségi szolgáltatások és a változó fogyasztói igényeknek való legteljesebb megfelelés a vállalatunk kereskedelmi tevékenységének alapjaihoz tartoznak. A vásárlási komfortot bővítjük azzal, hogy idén júliustól a kijelölt SPAR to Go egységeinkben lehetővé tesszük az OTP SZÉP-kártyákkal történő fizetést. Éttermi szolgáltatásunkat a nyári pihenőidőben fokozott számban veszik igénybe, amely esetében kedvelt alternatív fizetőeszköz lehet a Széchenyi Pihenőkártya, mely úgy használható, mint bármely más vendéglátóhelyen. Például a jelenleg érvényes zsebek közti átjárhatósággal, azaz a szabadidős és szálláskeretből is rendezhető az ételek ellenértéke. Vevőink egy kényelmes vásárlási lehetőséggel gyarapodnak”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Az üzlethálózat 2021. július 1-től fogadja el alternatív fizetési lehetőségnek a kijelölt SPAR to Go egységekben az OTP SZÉP-kártyát. A belső eladótérben található, frissen sültekre specializálódott 13 – három budapesti, tíz vidéki – éttermi egységében a helyben készült grilltermékeket lehet Széchenyi Pihenőkártyával megvásárolni. Az áruházi eladótértől szeparált 33 – 15 budapesti, 18 vidéki – egységében pedig az összes forgalmazott termékre vonatkozik a Széchenyi Pihenő-kártyával történő fizetési lehetőség.
Az érintett SPAR to Go pontok elérhetősége a vállalat honlapján megtalálható: www.spar.hu.
Kapcsolódó cikkeink
Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Itt a SPAR QUICK AND EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltunk
Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >