Júliusban nőttek a termelői árak az euróövezetben és az EU-ban
Emelkedtek júliusban az előző havihoz képest az ipari termelői árak (PPI) az euróövezetben és az EU-ban – közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú EU-ban egyaránt 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak júliusban az előző havihoz képest. Júniusban az euróövezeti PPI 0,5 százalékkal, az uniós pedig 0,8 százalékkal esett az előző havihoz képest.
Az idei júliusi termelői árak a 2011 júliusihoz képest az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 1,5 százalékkal emelkedtek.
A legnagyobb havi emelkedés Görögországban volt, 2,1 százalékos, illetve Bulgáriában 1,9 és Litvániában 1,5 százalékos. A legnagyobb mértékben Dániában csökkentek a termelői árak júliusban, 1,6 százalékkal. Írországban és Svédországban 0,8 százalékkal csökkent a PPI.
Éves összevetésben Cipruson emelkedtek a legnagyobb mértékben a termelői árak az idén júliusban, 6,9 százalékkal. A második helyen Magyarország áll 6,1 százalékkal, majd Bulgária és Románia következik 4,5 százalékkal. Legkevésbé, 0,2 százalékkal Ausztriában, illetve 0,7 százalékkal Máltán emelkedett a PPI éves összevetésben. Dániában 0,9 százalékkal, Svédországban 0,8 százalékkal, az Egyesült Királyságban pedig 0,3 százalékkal csökkentek a júliusi termelői árak az egy évvel korábbival összevetve.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

