Júliusban ismét megrendezik a Budapesti Borbár Túrát
Idén közel harminc helyszínen 100 pincészet várja a bortúrázókat a fővárosban július 6.-án, a második alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Borbár Túrán – közölte Bánhegyi Zsófia, a szervező Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: az idei rendezvény újdonsága lesz, hogy a borbárok tematikus programokkal is készülnek, a borkóstolás élménye mellé a magyar gasztronómia és a zene is csatlakozik.
A Budapesti Borbár Túra azért jött létre, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar borrégiók sokszínűségére a legfontosabb bortermelő települések, borászati körök és egyesületek segítségével. A rendezvény kiváló alkalmat teremt annak bemutatására, hogy a magyar borászatok megismerhetők, bejárhatók és egyedi történetük van – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.
Hozzátette: szeretnék a belföldi nyaralást tervezők figyelmét felhívni arra, hogy érdemes a nyaralásukat összekötni egy kirándulással valamelyik borvidékre, érdemes ellátogatni egy szőlészetbe, vagy pincészetbe.
A résztvevőket ezúttal nemcsak a bemutatkozó borászok, hanem turisztikai és gasztronómiai kiadványok is segítik abban, hogy megismerjék Magyarország borvidékeit – mondta Bánhegyi Zsófia.
Tóth Adrienn, a Wineglass Communication ügyvezetője, a rendezvény másik szervezője ismertette: a Budapesti Borbár Túra helyszínei július 6-án, csütörtökön 16.00 és 22.00 óra között várják az érdeklődőket. Az idei programkínálat a borászközösségekre és az újdonságokra helyezi a hangsúlyt, így például első alkalommal mutatkozhat be a szélesebb közönségnek a pannonhalmi borászok közössége vagy a Tarcal Bor is, utóbbi kilenc közreműködő pincével. A program résztvevői a kóstolás mellett idén a fővárosi borbárokat összekötő tematikus sétákon keresztül is ismerkedhetnek Budapest borhoz kapcsolódó rejtett emlékeivel. A vezetett sétákon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött az ImagineBudapest weboldalán. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Minden korty egy új fejezet – teljesen megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád
A borkészítés minden fázisát elemezve és átgondolva, a legújabb trendeknek…
Tovább olvasom >Történelmi döntés: az Európai Bizottság jóváhagyta az első fenntarthatósági áregyezséget a borágazatban
Az Európai Bizottság első alkalommal foglalt hivatalosan állást egy fenntarthatósági…
Tovább olvasom >Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: már a Somlói borvidéket is elérte a súlyos betegség
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) friss laboratóriumi vizsgálatai alapján immár…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >