Júliusban érkezik az évközi emelés a nyugdíjasoknak
Több mint 180 milliárd forintot kapnak júliusban a nyugdíjasok – ez derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet a pénzügyminiszter helyettese adott a Mediaworks Hírcentrumának. Tállai András közlése szerint a magas infláció miatt 3,9 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre a kormány, s a következő hónapban a címzettek összesen nyolchavi nyugdíj után kapják meg a növelést. Az államtitkár hozzátette: a kormány az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli energiaszankciók káros gazdasági hatásainak ellenére is megvédi a rezsicsökkentést, akárcsak a nyugdíjak értékét és a 13. havi nyugdíjat.
A nyugdíjasok helyzete, megbecsülése központi kérdés volt a tavaszi országgyűlési választások kampányában. Mostanra, a jövő évi költségvetés részleteinek nyilvánosságra kerülése után az is kiderült, hogy az idősek a következő időszakban milyen különjuttatásokkal számolhatnak.
– A kormány tartja magát korábbi vállalásaihoz – mondta a pénzügyminiszter helyettese, amikor a Mediaworks Hírcentruma arra kérte, ismertesse 2022 és 2023 tervbe vett lépéseit. Tállai András államtitkár elsőként az elhúzódó háború okozta inflációról beszélt.
Kiegészítő emelések
– A kormány korábban arra tett ígéretet, hogy garantálja az idősek ellátásának értékállóságát. Ezt szem előtt tartva minden év elején az infláció tervezett mértékével nőnek a nyugdíjak – kezdte a szabályok ismertetésével a helyzet bemutatását az államtitkár. Felidézte, hogy év elején ötszázalékos emelést hajtott végre a kormány, ám a nemzetközi energiaválság és az elhúzódó ukrajnai háború miatt elképzelhető, hogy ennél nagyobb lesz idehaza a pénzromlás.
– A nyugdíjtörvény arra kötelezi az államot, hogy ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, novemberben folyósítson az érintetteknek januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. A kormány, ahogy a növekvő infláció miatt tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak – fogalmazott a miniszterhelyettes. Mint elmondta, ennek mértéke 3,9 százalék lesz.
Az államtitkár részletezte a számokat. Közlése szerint a növelés januárra visszamenőlegesen jár. Az évközi kiegészítő emelést összesen nyolc hónap után számítják ki. A júliusban esedékes nyugdíj már magasabb összegű lesz, s a januártól júniusig tartó időszak hat hónapjának növelése is megérkezik.
Kapcsolódó cikkeink
Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Lemaradó export, leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >