Júliusban 17 havi mélypontra csökkent a marokkói infláció, továbbra is az élelmiszeripar tüzeli
Marokkóban 17 havi mélypontra lassult a fogyasztói áremelkedés júliusban.

Az élelmiszerinfláció közel egyéves mélypontot ért el
A marokkói Tervezési Főbizottság (Haut Commissariat au Plan – HCP) kedden azt közölte, hogy Marokkóban éves szinten tavaly február óta a legalacsonyabb szintre, 4,9 százalékra lassult az infláció júliusban a júniusi 5,5 százalékról.
Az éves infláció mérséklődése elsősorban annak tudható be, hogy az élelmiszerinfláció közel egyéves mélypontot ért el, júliusban az élelmiszerárak éves szinten 12,1 százalékkal emelkedtek a júniusi 13,1 százalékot követően. Egyebek mellett a közlekedés, az éttermek és szállodák árai, valamint a lakberendezési cikkek és háztartási berendezések árai is lassuló ütemben nőttek.
Marokkóban az éves infláció februárban 10,1 százalékon állt, azóta fokozatos lassulást mutat.
Júliusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek júniussal összevetve, amikor 0,9 százalék havi csökkenést jegyeztek fel.
A volatilis élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó maginfláció éves szinten 5,4 százalék lett júliusban a júniusi 5,6 százalék után.
Kapcsolódó cikkeink
Fidelity Kitekintés 2026: Ne becsüljük alá az inflációt!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ is megszólalt az inflációs adatok kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a gyerekinfláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Negyven településsel bővíti kiszállítási területét a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
