Júliusban 0,4 százalék volt az infláció, átlag fölött drágultak az élelmiszerek
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan nem változtak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A fogyasztói árak az év első hét hónapjában átlagosan 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest.
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció júliusban 1,3 százalékra emelkedett az előző havi 1,2 százalékról, míg a havi adat változatlanul 0,1 százalék volt.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: abban, hogy a júniusi 0,6-ról 0,4 százalékra csökkent az éves árnövekedés üteme, főként két tényező játszott szerepet. Nagyobb volt az élelmiszerek havi árcsökkenése júliusban (1,2 százalék), mint egy éve (0,6 százalék), ezért a 12 havi árnövekedés lassult. Lefelé módosította az éves inflációt az is, hogy az üzemanyagok drágulása mérsékeltebb (0,7 százalék) volt, mint tavaly júliusban (1,8 százalék) – mondta.
A tartós fogyasztási cikkek ára júliusban a negyedik hónapja emelkedett éves összehasonlításban csökkenés helyett, amivel hosszú az évek óta tartó tendencia tört meg – tette hozzá.
A KSH adatai szerint az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal drágultak 2014 júliusához viszonyítva. Ezen belül nőtt egyebek mellett az idényáras élelmiszerek ára, a burgonyáé, a friss zöldségé és gyümölcsé 15,4 százalékkal, az étolajé 5,5 százalékkal, a tojásé 5,4 százalékkal. Ugyanakkor 12,0 százalékkal csökkent a cukor, 8,9 százalékkal a tej, 7,9 százalékkal a sajt és 6,4 százalékkal a liszt ára.
A dohányáruk 4,0, a szeszes italok 3,8 százalékkal drágultak, ezen belül a tömény italok ára 10,0 százalékkal emelkedett.
A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,3 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkek ára 1,0 százalékkal nőtt, miközben a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal mérséklődött.
Az egyéb cikkekért 2,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 8,4 százalékkal csökken tavaly júliushoz képest.
A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.
Az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan nem változtak júliusban.
Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek 6,1 százalékos árcsökkenésének következménye.
Legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal a szolgáltatások drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint júniusban.
Kisebb mértékben, 0,3 százalékkal drágultak a szeszes italok, a dohányáruk és a tartós fogyasztási cikkek. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül az üzemanyagoké 0,7 százalékkal. A háztartási energia ára nem változott. A ruházkodási cikkekért a nyári kiárusítások miatt 2,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >