Jubileumi 20. Európai Kereskedelem Napja (videóval)
Huszadik, jubileumi alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja. A szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetének stratégiai fontosságát kívánta ismét fókuszba állítani, mint minden alkalommal. A rendezvény fővédnöke Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – a szakmai védnöke Gerlaki Bence gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért felelős helyettes államtitkár.
Az idei Európai Kereskedelem Napja különleges jelentőséggel bírt, hiszen Budapesten került sor a EuroCommerce kihelyezett board ülésére is. A nemzetközi kiskereskedelmi szektor képviselői, köztük Juan Manuel Morales, a EuroCommerce elnöke és Christel Delberghe főtitkár, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vezetői ünnepelték együtt a kiskereskedelmi ágazatot, és vitatták meg annak jelenlegi helyzetét, valamint a jövőbeni kihívásokat és lehetőségeket.
Christel Delberghe, az EuroCommerce főtitkára a rendezvényen elhangzott beszédében hangsúlyozta a kiskereskedelmi szektor fontosságát az európai gazdaság számára: „Szektorunk élénk, innovatív és gyorsan reagál a változásokra. Európa legnagyobb magánszektorbeli munkaadója vagyunk, 26 millió munkahelyet biztosítva, ami az Európai Unióban minden hetedik munkahelyet jelenti. Több mint 5 millió vállalkozást képviselünk, amelyek 99%-a kis- és középvállalkozás. Ágazatunk az európai GDP 10%-át adja, és meghatározó szerepet játszunk a helyi közösségek életében is.”
A beszédében Delberghe rávilágított a kereskedelmi szektort érintő kihívásokra is, kiemelve a globális versenyhelyzet, az ellátási lánc zavarait, az infláció és a megélhetési költségek válságának hatásait. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szektor jelentős befektetéseket igényel a fenntarthatóság és a digitalizáció terén, és megemlítette, hogy az EuroCommerce tanulmánya szerint akár 600 milliárd eurós beruházásra lehet szükség 2030-ig a szektor átalakításához.
„Európának egy jól működő egységes piacra van szüksége, amely mindenki számára előnyös. A piac széttagoltsága magasabb árakat és kevesebb választékot eredményez a fogyasztók számára, és gátolja az innovációt. Ezen változtatni kell!”
– mondta Delberghe.
Krisán László, a VOSZ kereskedelmi tagozatának elnöke a magyar kereskedelmi szektort képviselte beszédében, méltatta a hazai és európai kereskedelem fontosságát és jelentőségét: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Európai Kereskedelem Napján Önök előtt állhatok, hogy együtt ünnepeljük és méltassuk a hazai és európai uniós kereskedelem kiemelkedő jelentőségét. Ez a nap kiváló alkalom arra, hogy elgondolkodjunk szerepünkről, eredményeinkről, kihívásainkról és jövőbeli lehetőségeinkről.”
Krisán László kiemelte a kereskedelmi szektor számottevő gazdasági hatását is: „2023-ban Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom összesen 19 430 milliárd forintot tett ki, amely percenként 37 millió forintos forgalmat jelent. Az EU-ban a kereskedelem a GDP több mint 10%-át adja, míg Magyarországon ez az arány meghaladja a 11%-ot, ami a szektort az egyik legnagyobb adófizetővé teszi.”
A rendezvényen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is előadást tartott, melynek keretein belül bejelentette, hogy 2025. január 1-jétől feláll a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. „Az új hatóság négy területen lát majd el feladatokat: a kereskedelempolitika szakmai támogatásában, a fogyasztóvédelemben, az élelmiszer-biztonság felügyeletében, valamint bizonyos laborvizsgálatok elvégzésében” – jelentette be a miniszter. Nagy Márton arról is beszélt, hogy a kormány intézkedései sorozatos támadások alatt állnak, azonban hangsúlyozta, hogy ehelyett a kereskedelmi szektornak inkább olcsóbb és jobb termékeket kellene kínálnia a magyar családok számára.
A rendezvényen Perlusz László, a VOSZ főtitkára is köszöntőt mondott, amelyben megköszönte a kiskereskedelmi dolgozók áldozatos munkáját, és hangsúlyozta, hogy a kereskedelem a gazdaság motorja.
Az eseményen Juan Manuel Morales, az EuroCommerce elnöke is jelen volt, aki kiemelte, hogy az európai kereskedelmi szektor előtt álló kihívások közös megoldást igényelnek, és fontos az uniós szintű összefogás a sikeres jövő érdekében.
Az Európai Kereskedelem Napja 2024-ben egy sikeres és inspiráló esemény volt, amely nemcsak a szektor eredményeit ünnepelte, hanem platformot biztosított a kihívások megvitatására és a jövőbeli lehetőségek feltárására. Az EuroCommerce kihelyezett ülésének budapesti megrendezése pedig kiváló alkalom volt arra, hogy a szektor vezetői személyesen is találkozzanak és megosszák tapasztalataikat, miközben közösen dolgoznak a kereskedelem jövőjének alakításán.
Partnerünk volt valamennyi országos kereskedelmi érdekvédelmi szervezet: így az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ), a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ), az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)is.
Támogatóink között szerepelt idén is KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt., A CO-OP Hungary Zrt, a SPAR Magyarország, a TESCO-GLOBAL Zrt., a dm Kft., az Auchan Magyarország Kft., a Penny Market Kft., a Lidl Magyarország Bt., az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., a Zwack Unicum Nyrt.
A kiemelt ünnepként számon tartott eseményen átadásra kerültek a szakma legrangosabb elismerései, a magyar kormány által adományozott Klauzál Gábor Elismerő Oklevelek és a Demján Sándor által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíjak.
Az Európai Kereskedelem Napjának 2024. évi kitüntetettjei
Klauzál Gábor Elismerő Oklevél:
- Anticsné Tajti Mária beszerzési osztályvezető, Mecsek Füszért Zrt.
- Daradics Kinga Ágnes ügyvezető, eMag Magyarország Kft.
- Grósz Jenő több országért felelős igazgató, Lidl International
- Jeszenszki Lívia ügyvezető igazgató, Reál Hungária Élelmiszer Kft.
- Keczer Péter országos ingatlangazdálkodási vezető, TESCO Global Áruházak Zrt.
- Pálmay Flóra nemzetközi igazgató, Magyar kereskedelmi és Iparkamara
- Zsiga Krisztián elnök igazgató, Abaúj Coop Zrt.
Magyar Kereskedelemért Nagydíj:
- Bonusné Mihály Ilona, Auchan Magyarország Kft.
- Csik Miklós Tibor, 68. sz. felsőtelekesi COOP ABC, Abaúj COOP Zrt.
- Fodor Józsefné, TESCO-GLOBAL Zrt.
- Gyökeres László, Vöröskő Kft.
- Kókai Anikó, 110. sz. Gödöllő Áruház, Gödöllő COOP Zrt.
- Németh Orsolya, SPAR Magyarország Kft.
- Sípos Mária Erzsébet, sóskúti COOP Terasz csemege, Budavidék Zrt.
- Szigethy Zsolt Gyuláné, 111. sz. celldömölki üzlet, Harmadik Forrás- COOP Kft.
- Tóth József Gergő, dm Kft.
- Vőneki Gabriella, Lidl Magyarország Bt.
Kapcsolódó cikkeink
Lélegzethez jutottak a kisbenzinkutak
Határozott fellépésre és kölcsönös tárgyalókészségre volt szükség ahhoz, hogy kisbenzinkutak…
Tovább olvasom >Megtartották a 25. jubileumi Magyar Vállalkozók Napját
Jubileumi, 25. alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget…
Tovább olvasom >Európai Kereskedelem Napja: átalakul a szektor
Huszadik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, amelyen a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >