Jövőre minden eddiginél több forrás jut a turizmusra
Jövőre minden eddiginél többet, 21 milliárd forintot fordít a kormány a turisztikai célelőirányzaton és az újonnan létrehozott turizmusfejlesztési célelőirányzaton keresztül az ágazat fejlesztésére – jelentette be Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Kiemelte: 2016-ban a turisztikai célelőirányzat 6 milliárd forint volt, ami csaknem megduplázódik, kerete 11 milliárd forint lesz. Ez kiegészül az újonnan létrehozott 10 milliárd forintos turizmusfejlesztési célelőirányzattal, ami az uniós pályázati támogatást kiegészítő nemzeti forrás – tette hozzá. A fejlesztésre fordítható forrásokat hosszabb távon 2018-tól bevezetendő 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás is növelni fogja. A forrásokból a szálláshelyek minőségének javítására, a belföldi és nemzetközi marketingre, rendezvénytámogatásokra egyaránt jut majd, így az egész szakma „egyet léphet előre” – összegezte. A kormány célja, hogy gazdasági növekedésben, munkahelyteremtésben a turizmus minden eddiginél jobban teljesítsen, Magyarország és Budapest legyen Közép-Európa turisztikai központja, azaz „legyőzzük Prágát és ostromoljuk Bécset” – hangsúlyozta.
Megerősítette, hogy augusztus 15-ig áttekintik az ágazat teljes jogszabályi környezetét, és kiiktatják egyebek közt a piacra jutást megnehezítő jogszabályokat.
Bienerth Gusztáv leszögezte, hogy a SZÉP-kártya rendszere megmarad. Év végéig megszületik az az átfogó turizmusfejlesztési stratégia, amelynek alapján 2017-től a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az ágazat, a főváros, és Balaton mellett több vidéki célterület fejlesztését koordinálja.
Bienerth Gusztáv rámutatott: a turizmus versenyképességét növeli jövőre az éttermi szolgáltatások áfájának 27-ről 18 százalékra csökkentése is, a tehercsökkentést fejlesztésekre, munkabérekre fordíthatják a vállalkozók. Az áfakulcs 2018 januártól 5 százalék lesz, ami nemzetközi viszonylatban is kirívóan alacsony.
A magyar turizmus nemzetközi versenyképességében a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőségek vannak, a lemaradást be kell hoznia az országnak. Példaként említette, hogy a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint bár az ország a nemzetközi turistaérkezések (14,3 millió) számában hat hellyel megelőzi Csehországot (11,1 millió), a turistaköltéseket tekintve mégis Csehország (6 milliárd dollár) áll négy hellyel Magyarország (5,3 milliárd dollár) előtt, azaz Csehország kevesebb turistából is több bevételt képes kitermelni. Ez Bienerth Gusztáv szerint 2-3 éven belül megfordulhat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >