Jövőre bevezetik a Széchenyi Pihenő Kártyát
Várhatóan már a jövő szezonban használható lesz a Széchenyi Pihenő Kártya, amelyet szálláshely és egészségmegőrző szolgáltatásoknál, valamint vendéglátásnál lehet használni – mondta Horváth Endre turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A kártya 300 ezer forintig adható a munkavállalóknak, és 16 százalékos szja alá esik. A jutalék 1,5 százalék, amelyből a rendszer üzemeltetését fedezik majd. A helyettes államtitkár elmondta: várhatóan a következő napokban elkészül a Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló kormányrendelet tervezete. Számításaik szerint a kártya 30 százalékos keresletnövekedést generál.
Horváth Endre szerint piaci átrendeződés folyik a turizmus területén. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazat a többihez képest gyorsan reagál a gazdasági folyamatokra, így a válság kezdetekor hamar érezhető volt a kereslet csökkenése, ám mára már emelkedést mutatnak a statisztikák. A világban az első nyolc hónapban 7 százalékkal nőtt, Európában 3 százalékkal bővült a turistaérkezések száma.
Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta, hogy a jövőben könnyebb lesz a vendéglátóipari vállalkozások helyzete is. A fejlesztési pályázatok mellett ugyanis a tervek szerint csökkentik a vállalkozások adminisztrációs terheit – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >