Jövő hétvégén debütál a Rábamenti Agrárnapok
Első ízben rendezik meg a jövő hétvégén a Rábamenti Agrárnapokat – hangzott el a kétnapos eseményt beharangozó szerdai győri sajtótájékoztatón.
A Kapuvárhoz közeli Osli sportpályáján szeptember 2-án és 3-án rendezett fesztiválra eddig hatvan kiállító jelentkezett be. A hazai, különösen pedig a térségben tevékenykedő termelők mellett a piac burgenlandi szereplői is megjelenési lehetőséget kapnak.
Külön szekcióban jelennek meg a bio és öko élelmiszerek, a hungarikumok, valamint a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termékek.
Klapka György, a helyben bio dióültetvénnyel rendelkező Denise és Sandy Kft. ügyvezetője, a rendezvény kitalálója az eseményen megjegyezte: szeretnének hagyományt teremteni az agrárnapokkal, amelyet összekötnek az osli diófesztivállal is.
Kovács László, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta: az eseményen délután hat óráig a szakmai, utána pedig a szórakoztató programoké a főszerep. Ezen belül helyet kap traktoros ügyességi verseny, valamint veterán mezőgazdasági gépek versenye is. Mintegy háromezer látogatóra számítanak – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyasztóközpontúság a sajátmárkák növekedésének kulcsa – PLMA-csúcstalálkozó Koppenhágában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >