Jövedelmi különbségek: tovább mélyül a szakadék
A világ leggazdagabb 62 emberének akkora vagyona van, mint az emberiség szegényebb felének együttvéve – ismerteti az Oxfam nevű szervezet jelentését a Magyar Nemzet Online.
A szervezet ennek kapcsán sürgős intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy meg lehessen állítani a szegények és gazdagok közti jövedelmi szakadék növekedését. A jelentés szerint ugyanis a világ szegényebb felének vagyona 41 százalékkal csökkent 2010 óta annak ellenére, hogy létszámuk 400 millióval növekedett. Mindeközben a leggazdagabb 62 ember „kasszája” ötszázmilliárd dollárral gyarapodott, és így elérte az 1,76 trillió dollárt.
Összehasonlításul: 2010-ben még a világ 388 leggazdagabb embere birtokolt akkora vagyont, mint a legszegényebb 50 százalék. Az Oxfam becslése szerint ugyanakkor a gazdagok összesen mintegy 7,6 trillió dollárt helyeztek el offshore-számlákon, amivel körülbelül – a kieső adóbevételek révén – éves szinten mintegy 190 milliárd dollárnyi kárt okoztak a világ országainak.
Az Oxfamnál úgy látják, hogy a helyzet további súlyosbodását megelőzendő gátat kellene szabni az adóelkerülésnek, több befektetésre lenne szükség az állami szektorban, és magasabb fizetésekre a kiskeresetűek esetében. Súlyos károkat okoznak az adóparadicsomok is, ezek segítségével ugyanis egyre több gazdag személy vagy vállalat ússza meg az otthoni adózást. (mno.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázta vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia alatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GKI: Kik a vesztesek? – Jövedelemarányok változása Magyarországon 2010 óta
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


