Jótékonysági „fagylaltgyárral” a hátrányos helyzetű gyerekekért
Jótékonysági „fagylaltgyár” nyílt csütörtökön Budapesten, Balatonlellén és Sárváron; az eladott fagyikból összegyűlt bevétellel hátrányos helyzetű gyerekek nyaraltatását támogatják a szervezők.
Budapesten két helyszínen, a VIII. és a III. kerületben, valamint Sárváron és Balatonlellén működik a jótékonysági fagyizó augusztus végéig. A karitatív akcióban összegyűlt bevételből a budapesti gyerekek Balatonlellén, míg a balatoni fiatalok Sárváron és a fővárosban nyaralhatnak augusztus 20. és szeptember 1. között – mondta el Éskovács Péter, a jótékonysági fagylaltgyár ötletgazdája a csütörtöki megnyitón Budapesten.
Nyáron megfeledkezünk az adakozásról, holott kutatások szerint Magyarországon az emberek 45-47 százaléka évek óta nem tud elmenni nyaralni és mintegy 2 millió magyar ember nem látta még a Balatont. A fagylaltgyár célja a rászoruló gyerekek és fiatalok üdültetését támogatni – tette hozzá.
A VIII. kerületben, a Blaha Lujza tér és a Márkus Emília utca kereszteződésénél lévő fagylaltgyárat Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere nyitotta meg. A másik budapesti jótékonysági fagyizó a békásmegyeri piacon található, vidéken a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben, valamint a Balatonlellei Rendezvényparkban várják a vásárlókat. Egy gombóc fagyi ára 180 forint, a bevétel mintegy felét fordítják jótékony célra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >