Jótékonysági akció a megújult győri METROban
Az átépített áruház a Dunántúl egyik legkulturáltabb, legjobban berendezett áruházává vált, a megnövekedett előadótérrel, a polcok újszerű elhelyezésével, a különböző osztályokra jellemző színekkel tették vásárlóbarátabbá az áruházat.
Az újranyitási ünnepségen Az ünnepségen nem ez volt
szervezett jótékonysági borárverésen
különleges hazai borok – a győri női kézilabda
csapat aláírásával- találtak
gazdára a meghívott vendégek, gyűjtők között.
Az árverés bevételét a METRO Cash &
Carry az SOS Szolgálat Alapítvány vezetőjének
adta át, egy valóban Győrhöz kötődő
projekt, Jánosa Leonetta gyógykezelése javára.
„Meg vagyunk győződve, hogy az ilyen kezdeményezések
nagyon hasznosak, kötelességünknek érezzük,
hogy segítsünk, ahol tudunk”- mondta Jung Tamás
a METRO Cash & Carry Nyugat-magyarországi Regionális
Igazgatója.
az egyetlen jótékonysági akció. A METRO
útjára indított egy gyűjtési akciót
is, mely a 2009-ben MNB által bevonásra kerülő
200 Ft-os papírpénzek visszagyűjtésére
irányul, az akció a debreceni METRO áruházban
december 14-ig fog tartani és karácsonyi ajándékként
egy győri jótékonysági szervezet örülhet
majd az összegyűlt összegnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >Megújult és növekszik a McDonald’s
A McDonald’s folyamatosan új éttermeket nyit és modernizálja meglévő egységeit…
Tovább olvasom >