Jönnek a húszszálas cigicsomagok
Hamarosan húszszálas cigarettacsomagok váltják fel a trafikokban az eddigi 19 szálas dobozokat – olvasható a magyaridok.hu-n. A régi kiszerelést idén már nem állíthatják elő a gyártók, s a nagyobb készletet felhalmozó dohányboltok is csak május végéig kínálhatják a kisebb csomagot. Azt még nem tudni, hogy a darabszám változása hosszabb távon drágulást hoz-e, az új árazási szabályok ugyanis akár versenynek is teret adhatnak.
A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke, Orosz Zoltán a Magyar Időket arról tájékoztatta: a változás hátterében az áll, hogy hazánk átvette az uniós dohányirányelv rendelkezéseit, ezek pedig előírják, hogy az eddigi 19 szál helyett húsz szálat tartalmazzanak a cigarettásdobozok.
– A 19 szálas csomagolási egységek gyártása 2016. december 31-én véget ért, az új, húszszálas kiszerelések így fokozatosan megjelennek a hazai trafikokban – közölte a szövetség vezetője. Hozzátette: a megszokott 19 szálas termékeket május 20-ig kínálhatják a dohányboltok, ezután már nem szerepelhet a polcokon húszszálasnál kisebb doboz. Előfordulhat persze, hogy a vékonyabb csomagok már hamarabb eltűnnek, ez attól függ, hogy a trafikok mekkora készletet halmoztak fel.
Egyesek szerint biztosra vehető, hogy a cigarettaszálak számának emelkedésével a csomagok ára is minden esetben nőni fog, mások viszont arra mutattak rá: a darabszám változása lehetőséget adhat akár arra, hogy egyes piaci szereplők árversenybe bocsátkozzanak a konkurenciával. Erre leginkább az új árazási rendszer teremthet módot. Az év eleje óta ugyanis a piacra dobott dohányáru csomagolásán lévő hatósági jelzés immár nem tünteti fel az árat.
Az új szabályok szerint hetente kétszer, csütörtökön és hétfőn változtathatnak áraikon a dohánygyárak – az árverseny előtt éppen ez, vagyis a gyakori ármódosítás nyitna teret. Ha ugyanis az alacsonyabb ellenértékre épülő stratégia mégsem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, a dohánycég szinte bármikor emelhetne árain.
Arról, hogy a termékek aktuálisan mennyibe kerülnek, a fogyasztó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról szerezhet tudomást. (Jakubász Tamás, magyaridok.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Kiszivárgott dokumentum: az EU szigorítana, miközben a tudomány az ártalomcsökkentés mellett érvel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szlovákiában történelmi szinten a csempészett cigaretták aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Illegális cigarettagyárra bukkant a román rendőrség az erdélyi Szeben megyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elemzői kommentár: mikor várható kamatcsökkentés?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezek a legnagyobb tévhitek a fehérjefogyasztás körül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >