Jönnek a német charterek Sármellékre
A sármelléki repülőtéren a Lufthansa chartergépe nyitotta meg szombaton az idényt, a németek körében népszerű járat októberig hetente közlekedik – olvasható a magyaridok.hu-n. A jövő héttől több közvetlen járat érkezik Németországból a balatoni leszállópályára, mivel évről évre egyre többen választják pihenésük helyszínéül a térséget, illetve neves fürdőhelyeinket.
A Lufthansa Frankfurtból érkező idei első járata nyitotta meg szombaton a chartergépes szezont a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton. A csaknem 140 férőhelyes, ezúttal 80 utassal landoló A319-est repülőt a szokásoknak megfelelően tűzoltók vízfüggönye fogadta – tudósított az eseményről a távirati iroda.
A hetente érkező járat a Magyarországon már több mint húsz éve működő Mutsch Ungarn Reisen utazási iroda szervezésében október végéig közlekedik, és újdonság, hogy 13 német nagyvárosból úgynevezett ráhordó járatokkal, frankfurti átszállással repülhetnek a vendégek a nyugat-magyarországi térségbe.
Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a gép fogadása kapcsán az MTI-nek elmondta: a jövő héttől a nyári szezonig, majd az őszi hónapokban kéthetente közvetlen járat is érkezik Düsseldorfból, Hamburgból, illetve Berlin Tegel repülőteréről, ezeknek a chartereknek a közlekedtetésére a brit Flybe légitársasággal kötött szerződést a Mutsch utazási iroda.
– A mostani foglalások alapján a tavalyinál is nagyobb az érdeklődés a Németországból Sármellékre induló repülőjáratokra. Több héttel előre látható, hogy a tervezettnél nagyobb kapacitású gépekre lesz szükség – közölte a szállodaszövetség elnöke.
Ismertette: a Hévíz-Balaton Airportra érkező vendégek a nyugat-dunántúli fürdőhelyeket keresik fel, és átlagosan két hétig tartózkodnak hazánkban.
A térség látogatói számára Hévíz és Zalakaros, illetve Bükfürdő, Kehidakustány és Sárvár a legkedveltebb úti cél, nyáron pedig a balatoni nyaralóhelyek iránt is megnő az érdeklődés – mondta Könnyid László.
A sármelléki repülőtéren tavaly mintegy 20 ezer utas fordult meg, akik a többségében német nagyvárosokból érkező gépekkel utaztak. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei menetrendben is német városokkal biztosít összeköttetést a repülőtér, a most indult chartereken kívül májustól a Salamon Reisen szervezésében Drezdából, Erfurtból és Lipcséből jönnek további heti járatok a Germania légitársaság üzemeltetésében.
A szakember korábban a Magyar Időknek elmondta: az előfoglalások alapján már látszik, hogy a beutazó turizmus idén nyáron meghaladja a 2017-ben mért értéket, mivel megnőtt a hazánk iránti érdeklődés. Várhatóan a főváros sem ürül ki a forró hónapokban, a budapesti gyógyfürdők, strandok, kulturális és gasztronómiai kínálat egyre vonzóbb a nemzetközi piacokon. A belföldi turizmusban is erősebb évre számítanak a tavalyinál: a magyarok közül többen maradnak itthon, elsősorban a biztonságos körülmények miatt. (Thurzó Katalin, magyaridok.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Törökországban megszűnhet az all inclusive svédasztal – drasztikus lépéssel fékeznék az élelmiszerpazarlást
Törökországban évente több mint 23 millió tonna élelmiszer vész kárba,…
Tovább olvasom >Szárnyal a nyaralópiac: 37 százalékos drágulás fél év alatt
A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is jelentős lendületet vett 2025…
Tovább olvasom >Olaszország idén is tarol a turisták körében – drágább, de megéri
Bár az árak emelkedtek, Olaszország továbbra is az egyik legnépszerűbb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megújult Budapest egyik legforgalmasabb ételudvara
Teljes körű felújításon esett át az Indotek Group üzemeltetésében működő…
Tovább olvasom >Itt a figyelmeztetés: ennyi pálinkát szabad főzni évente jövedékiadó-mentesen
Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és…
Tovább olvasom >Törökországban megszűnhet az all inclusive svédasztal – drasztikus lépéssel fékeznék az élelmiszerpazarlást
Törökországban évente több mint 23 millió tonna élelmiszer vész kárba,…
Tovább olvasom >