Jönnek a Lidl-akciók a 65 év felettieknek!
A Lidl elkötelezett aziránt, hogy vásárlóinak minden esetben a legjobb árakat tudja biztosítani. Az áruházlánc most a 65 év felettieknek szeretne többet adni, akik november 27. és december 3. között így tovább csökkenthetik az élelmiszerre fordított kiadásaikat. Az extra kedvezmények keretében a 65 év feletti vásárlók egyes termékekhez akár 20 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak.

A magyar lakosság ötöde 65 év feletti
Piacvezető áruházláncként a Lidl mindent megtesz annak érdekében, hogy letörje az élelmiszer-inflációt, amit az alacsony árak biztosításával és tartós árcsökkentési programjával tud elérni. A vállalat a magyar vásárlók érdekeit szem előtt tartva döntött úgy az év elején, hogy az első között tartós árcsökkentési programba kezd, melynek köszönhetően már több mint 600 termék árát mérsékelte. Legújabb intézkedésével pedig a 65 év felettieknek kíván kedvezni, akik november 27. és december 3. között minden friss zöldséget és gyümölcsöt 10 százalékkal, minden Hazánk Kincsei száraztésztát pedig 20 százalékkal olcsóbban tudnak megvásárolni.
Tőzsér Judit a vállalat kommunikációs vezetője a legújabb kezdeményezés kapcsán elmondta:
„Vállalatunk az elmúlt közel egy évben számos lépést tett annak érdekében, hogy hozzájáruljon a magyar emberek kiadásainak mérsékléséhez. A magyar lakosság ötöde 65 év feletti, ezért is döntöttünk úgy, hogy most nekik szeretnénk valódi árelőnyt biztosítani, hogy könnyebben elérhetővé váljanak a szervezet számára oly fontos friss zöldségek és gyümölcsök, valamint jóval kedvezőbb áron tudják megvásárolni a méltán népszerű saját márkás, magyar beszállítóktól származó Hazánk Kincsei százaztésztákat. Az extra kedvezmények igénybevételével így tovább tudják csökkenteni az élelmiszerre fordítható kiadásaikat, ami további könnyebbséget jelenthet számukra.”
A magyar gazdaság egyik meghatározó motorjaként a Lidl számára kiemelten fontos a magyar termékek népszerűsítése mellett, hogy aktív részt vállaljon az élelmiszer-infláció letörésében. Ezért, ahogy idáig tette, úgy a jövőben is a kedvezőbb beszerzési lehetőségekből fakadó és azon is túlmutató árelőnyét továbbadja vásárlóinak. A vállalat törekvéseinek sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Lidlnél volt a legolcsóbb az Árfigyelő kosara októberben átlagosan, a termékek egységára alapján*.
A hétről-hétre megújuló akcióin felül az áruházlánc további kedvezményeket is biztosít vásárlói számára. A „Többet adunk” akciók keretében a kötelezően előírt 15% helyett 20-50%-os kedvezménnyel segíti a magyar családokat kiadásaik mérséklésében. A diszkontlánc digitális hűségprogramjának köszönhetően a Lidl Plus applikáció felhasználói hetente további 10-12 kedvezményre jogosító kuponnal és egyéb kedvezményekkel tehetik olcsóbbá bevásárlásaikat.
A 65 éves, illetve idősebb vásárlóiknak az extra kedvezmények felhasználásához be kell mutatniuk fényképes igazolványukat a pénztárnál. Az extra kedvezmények azonos termékek esetében egy vásárlás alkalmával legfeljebb 5 kilogramm/csomag/darab megvásárlására vehető igénybe, ami más kedvezménnyel nem vonható össze. Az akció időtartama 2023. november 27. – december 3-ig tart a készlet erejéig. A kedvezmények az önkiszolgáló kasszáknál nem érvényesíthetőek.
Kapcsolódó cikkeink
Központosított beszerzéssel növelné nyereségességét az Aldi Nord
Tovább centralizálja beszerzési folyamatait az Aldi Nord annak érdekében, hogy…
Tovább olvasom >Globális innovációs központot nyitott Portugáliában, Olaszországban pedig növeli részesedését a Lidl
Portugáliában nyitotta meg két új globális innovációs központját a Lidl…
Tovább olvasom >Sok a húsvéti újdonság a Lidl-nél
A Lidl Magyarország idén húsvétkor is bő kínálattal és kedvező…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >