Jön az év ételmentő irodája verseny
Egyetek és nyerjetek! címmel a Munch, magyar ételmentő platform és az Edenred Magyarország, a hazai juttatási szektor 29 éve meghatározó szereplője szervezi meg az Év Ételmentő Irodája versenyét, amibe bármilyen budapesti, győri, debreceni és szegedi iroda nevezhet.
Magyarországon egyre több kezdeményezés születik arra, hogy a fenntarthatóság jegyében elősegítse az élelmiszerpazarlás csökkentését. Az Edenred és a Munch között létrejövő stratégiai partnerség fontos mérföldkő ebben a folyamatban. A partnerség egyik jelentős lépése pedig az április 20. és május 20. között megrendezendő irodaverseny, ami lehetőséget ad arra, hogy az irodákat megcélozva a munkatársak együtt tudjanak (t)enni az ételpazarlás ellen. Így az ételmentéssel nemcsak a környezetért tehetnek a csapatok, hanem a csapatszellemet is növelhetik a verseny alatt.
A verseny célja egyszerű: enni és nyerni, azaz a csapatoknak minél többet kell muncholniuk az egy hónap alatt. Ehhez egy plusz segítséget is adnak a szervezők, hiszen minden csapat egy egyedi kuponkódot kap a verseny idejére, ami extra 10% kedvezményt biztosít a munchokból a résztvevőknek. Végül az a csapat fog nyerni, amelyik a legaktívabban (t)ett a pazarlás ellen, vagyis amelyik létszámarányosan a legtöbb Munch csomagot szerezte be!
A versenyre bármilyen budapesti, győri, debreceni és szegedi irodával rendelkező vállalat nevezhet egészen április 17-ig. A regisztrált csapatok létszáma maximum 20 fő lehet, minimális létszámkorlát nincsen.
A győztes csapat pedig az Év Ételmentő Irodája cím mellett, 50.000 forint értékű munchkupont, bedrock.farm mikrozöldeket, Vilhemp lebomló evőeszközöket és egy fenntarthatósággal foglalkozó könyvcsomagot nyer meg.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 1,1 millió élelmiszercsomagot mentett meg a Munch a SPAR segítségével
A SPAR Magyarország 2022 óta több mint 1,1 millió élelmiszercsomagot…
Tovább olvasom >1700 tonna élelmiszert mentett meg a Munch 2024-ben
A Munch legfrissebb Fenntarthatósági Riportja szerint a magyarok 2024-ben több…
Tovább olvasom >Már több mint 1,1 millió Munch ételmentő csomag talált gazdára a SPAR-üzletekben
Összesen több mint 1,1 millió Munch élelmiszermentő csomagot vettek meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >Így ünnepli a Carlsberg a 2005-ös isztambuli csoda 20. évfordulóját
A Carlsberg újra összehozta Dudeket, Hyypiät és Smicert egy film…
Tovább olvasom >