Jön a termékadó? Még mindig magas arányban fogyasztanak energiaitalt a fiatalok
Még mindig magas arányban fogyasztanak energiaitalt a fiatalok, az iskoláskorú gyerekek, ezért fontos felhívni különböző szemléletformáló programokkal erre a figyelmet – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten.

Napi 400 milligramm koffeinbevitel már káros az egészségre
Rétvári Bence úgy fogalmazott: „látható, hogy az energiaitalok fogyasztásának divatja van”, van, aki alkohollal együtt, van, aki nélküle, üdítőitalként fogyasztja, akár naponta több dobozzal.
Egy 2018-as felmérés eredményét ismertetve elmondta, az iskoláskorú gyerekek 10,5 százaléka fogyasztott már energiaitalt, 18,5 százalékuk heti rendszerességgel iszik ilyen terméket. E termékek fogyasztása a 9. évfolyamtól emelkedik, ami azért veszélyes – mondta -, mert a napi 400 milligramm koffeinbevitel már káros az egészségre.
Az államtitkár felidézte, hogy a kormány különböző intézkedésekkel próbált fellépni az energiaitalok túlfogyasztása ellen; ezeket a termékeket bevonta a népegészségügyi termékadó (csipszadó) hatálya alá, illetve megtiltotta az ilyen típusú termékek árusítását az iskolai büfékben.
Jelezte: több kampány is indult, amely az energiaitalok veszélyeire hívta fel a figyelmet, ezek ugyan hatékony lépések voltak, mégis magas, magasabb a diákok között az energiaital-fogyasztás az ideálisnál, ezért fontos felhívni különböző szemléletformáló programokkal erre a figyelmet.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) folyamatosan ellenőrzi a közétkeztetést és az iskolai büfék kínálatát. Továbbra is számítanak a szabályozási környezetre, az intézmények együttműködésére és a szülők felelősségérzetére – tette hozzá.
A szakember közölte: az elmúlt időszakban 368 közétkeztető céget ellenőriztek, elsősorban a kínálat tápanyag- és sótartalmát, az elkészítés helyének higiénés feltételeit vizsgálták, amit kiegészítettek laboratóriumi vizsgálatokkal is.
A közétkeztetőket a különböző paraméterek alapján 0-tól 100 pontig értékelték, a vizsgált cégek nagy része 80 pontot ért el, és „kevesebben vannak azok”, amelyek 50-60 pontot. Ezek az adatok nyilvánosak, és azt ajánlotta az intézményvezetőknek, hogy a közétkeztetővel történő szerződéskötés előtt tájékozódjanak az adott cégről.
Beszámolt arról is, hogy 2021-ben 130 iskolai büfét ellenőriztek, és mint fogalmazott: „sajnos itt még van mit javítani”. A vizsgált büfék 18 százalékában találtak „kifogásolható” élelmiszereket.
Az országos tisztifőorvos az energiaitalok fogyasztásával kapcsolatban a mértékletességre és a körültekintésre hívta fel a figyelmet.
Elmondta, 2011 óta 450 bejelentés érkezett energiaital fogyasztásával kapcsolatos rosszullétről a toxikológiai szolgálathoz. Ezek 23 százaléka iskolai, 40 százaléka otthoni bejelentés volt.
A bejelentett esetek 26 százalékában lányok, 74 százalékában fiúk voltak az érintettek, és a bejelentések kétharmadánál 18 évesnél fiatalabb volt az illető – ismertette a szakember.
Müller Cecília elmondta azt is, hogy ezen esetek 70 százalékában volt szükség orvosi ellátásra, az elfogyasztott energiaital-mennyiségek pedig egy decilitertől a 2,5 literig terjedtek.
Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy egyénileg eltérő, hogy az energiaitalokban is megtalálható koffein kire milyen mértékben hat, van, akinél már kis mennyiség is tüneteket okozhat, és különösen veszélyeztetettek azok, akiknél valamilyen szív- és érrendszeri probléma áll fenn.
Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója arról beszélt, hogy szülői visszajelzések alapján a szülők komoly problémának látják, hogy a gyerekek „korlátlanul hozzájuthatnak” az energiaitalokhoz.
Mint mondta, a különböző szülői fórumokon megfogalmazódott, hogy szükség lenne az energiaitalokkal szembeni drasztikus fellépésre.
Jelezte, örülnek annak, hogy a kormány foglalkozik ezzel a témával, és az is előremutató lenne, ha valamilyen szinten keretek közé lehetne szorítani az energiaitalok vásárlásának lehetőségét a gyerekek egészségét szem előtt tartva.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >A HELL ENERGY is reagált az energiaitalra vonatkozó új szabályra
A magyar Országgyűlés döntése értelmében mostantól Magyarországon törvény tiltja a…
Tovább olvasom >Új szabályok az energiaitalok értékesítésében: gyerekeknek tilos, felnőtteknek biztonságos marad
Április végétől új szabályozás lépett életbe Magyarországon az energiaitalok értékesítésével…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >