Jól vizsgáztak a kísérleti szőlőfajták
Jól teljesítenek a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (SZBKI) Szekszárdon kipróbált, kísérleti szőlőfajtái, a négy növény közül három kémiai védelem nélkül is ellenáll a legfontosabb gombabetegségeknek – mondta az intézet szőlőnemesítési és génmegőrzési osztályának vezetője az MTI-nek.
Az intézet 2012-ben egy európai uniós program keretében kezdte a kísérletet a szekszárdi Mészáros Borház Borászati Kft.-vel együttműködve; az SZBKI és a borászat két kék és két fehér szőlőfajta viselkedését vizsgálta.
A fajták nemesítéséhez szubtrópusi és kelet-ázsiai szőlőfajt, valamint az európai szőlő egy közép-ázsiai fajtáját használták fel.
Kozma Pál osztályvezető elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint az új fajták ültetvényein még járványos időszakban sem kellett kémiai növényvédelmet alkalmazni peronoszpóra-, lisztharmat- és botritiszfertőzés ellen, azonban az egyik kék fajta érzékeny volt a fekete rothadásra. Az Amerikából érkezett gombabetegség elleni védelem a program kezdetekor nem merült fel, az új generációs kísérleti fajtákba már a fekete rothadással szembeni ellenálló képességet is beépítik – tette hozzá.
A szakember beszámolt arról, hogy a szekszárdi ültetvény mellett a villányi Bock pincészetnél már harmadéves ültetvényen folytatnak hasonló kísérletet, amelyet kiterjesztenek a borotai Koch pincészet ültetvényeire is. Az intézet három fehér és két vörös szőlőfajtát jelentett be állami minősítésre, amelyet ötéves vizsgálat után kaphatnak meg.
Mészáros Pál, a Mészáros Borház Borászati Kft. tulajdonosa elmondta: a négy fajtát összesen három hektáron termesztik egyenlő arányban. Az ültetvényen eddig egyáltalán nem kellett a gombabetegségek ellen védekezni, teljesen vegyszermentesen lehetett termelni. A szőlőből hektáronként átlagos mennyiséget, száz mázsát szüreteltek, de a termőképességük lehet nagyobb is.
A nem rezisztens fajták esetében évente 8-12 alkalommal – tíznaponta vagy kéthetente – kell védekezni a fertőzésekkel szemben, a permetszer és a kijuttatás költsége hektáronként eléri a kétszázezer forintot. A kísérleti fajtáknál a vegyszerek sem terhelik a környezetet – jegyezte meg.
A pincészet tulajdonosa elmondta, hogy a négy vizsgált szőlőfajta közül a rothadékonynak bizonyult kék fajtából korai szüret után rozé bort készítettek. A vörös szőlőből Pinot noir jellegű bor lett, a két fehér fajtából készült bor önálló karakterrel bír, az egyik muskotályos, a másik citromfű aromájú.
A pincészet vegyszermentesen termelt borai jól szerepeltek a rezisztensfajták két hazai kóstolóján is – tette hozzá Mészáros Pál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >