Jól tűrik a válságot a bioélelmiszerek
A piackutatók szerint a bio jelzővel ellátott termékeknek a legtöbb országban nem ártott a gazdasági visszaesés. A kereskedők visszajelzése alapján azonban Magyarországon megállt a növekedés.
Európa vezető "bioállamaiban" az utóbbi években évente 20-30 százalékkal gyarapodott a fogyasztás. Bár a hazai növekedés ettől jócskán elmarad, nálunk is közel tíz százalékkal nőtt azok tábora, akik az egészségesebb élelmiszer vásárlása mellett döntenek. Mivel a biotermékek részesedése a hazai fogyasztásban egyelőre alig fél százalékra tehető, bőven van tér a fejlődésre.
Roszík Péter, a nemzetközi ellenőrzési joggal felruházott Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft. ügyvezetője azt állítja: töretlen a növekedés. Magyarországon 120 ezer hektáron, a termőterület két százalékán termesztenek bioélelmiszert. Ez az arány az uniós átlagnak mintegy fele. Az utóbbi években azonban megállt a biotermesztés növekedése. A korábbi megugrást ugyanis a biotermesztőknek szóló, új támogatási program segítette elő, ami időközben kifutott. Az új belépőknek önerőből kellene megtalálniuk számításaikat a piacon, miközben az átállás évei alatt a költségek csak növekednek, a remélt extra árbevétel pedig mindaddig várat magára, amíg a termény meg nem kapja a bio jelzőt – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >