Jól szerepeltek a magyar borok Ázsia legnagyobb borászati kiállításán
Jól szerepeltek a magyar borok Ázsia legnagyobb borászati kiállításán, a Dél-Koreában megrendezett Asia Wine Trophy-n (AWT) – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa az MTI-vel.
A közlemény szerint Budai Gyula elmondta: a kiállítás versenyére 37 bort neveztek Magyarországról, ezek közül kettő ezüst, kilenc arany minősítést, a Pannon Tokaj pincészet Dominium 6 puttonyos aszúja pedig kategória-győztesként arany medált kapott.
Ázsia legnagyobb és legfontosabb élelmiszeripari és borászati vására jó alkalom arra, hogy a kiváló minőségű magyar borokat megismerjék – tette hozzá.
Felidézte: a Külgazdasági és Külügyminisztérium jelentős lépéseket tett azért, hogy a magyar borokat megismertesse Ázsia-szerte. A koreai vásáron való megjelenés azért is volt fontos, mert bár többféle tokaji aszú is megtalálható az Asia Wine Trophy-nak helyt adó Dél-Korea boltjaiban, de kereskedelmi mennyiségű magyar vörös és fehérbort eddig nem exportált Magyarország a távol keleti országba.
Az október 28. és 30. között megrendezett idei Asia Wine Trophy-ra összesen 4 ezer bort regisztráltak, mintegy harminc országból. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóközelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Borban a kettősség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A dm tovább erősítette online és offline szolgáltatásait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel egymillió ajánlattal rajtol az eMAG Black Friday november 14-én reggel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

