Jól járt a Mcdonald's az egész napos reggelivel
Egész jól alakultak a második negyedévben a McDonald's eladásai, organikusan szinte minden fontosabb régióban növekedni tudtak, ami részben az új menüknek, például az egész nap is kapható reggeli menüknek köszönhető, a cég átalakítása azonban komoly költségekkel jár, részben az emiatt keletkező egyszeri tételek hatására lett jóval alacsonyabb a profit – írja a portfolio.hu.
A gyorsétteremlánc második negyedéves árbevétele 6,5 milliárd dollárról 3,5 százalékkal 6,27 milliárd dollárra csökkent, ami nagyjából megfelelt az elemzői várakozásnak.
Az egy részvényre jutó adózott eredmény 1,26 dollárról 1,25 dollárra csökkent, jóval elmaradva az 1,38-as elemzői várakozástól.
Az árbevétel 3,5 százalékkal csökkent, az étteremlánc átalakítása miatt. Ha már a legalább egy éve nyitva tartó éttermek forgalmát nézzük (comparable sales), az már 3,5 százalékos bővülést mutat, ráadásul minden fontosabb szegmensben növekedni tudott a McDonald's.
Az Egyesült Államokban 1,8 százalékos volt a bevételek növekedése, az eladásokat elsősorban az segítette, hogy a reggeli menük az egész nap folyamán elérhetővé váltak. A nagy sikerre való tekintettel a reggeli kínálatot az év második felében tovább bővítik. De nem csak az Egyesült Államokban, hanem az Egyesült Királyságban, Kanadában, Ausztráliában, Kínában és Oroszországban is nőttek az étteremlánc bevételei. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázná eredményét a Waberer’s 2031-re
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a…
Tovább olvasom >13,28 milliárd dollárral bővülhet az önkiszolgáló kioszkok piaca 2029-ig
A globális önkiszolgáló kioszkpiac várhatóan 13,28 milliárd dollárral növekszik 2025…
Tovább olvasom >Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >