Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91 százaléka már teljes mértékben megkapta az igényelt összeget – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.

(Fotó: Pixabay)
Viski József felidézte, hogy a programba betervezett 80 milliárd forint keretösszeget a második évben 94 milliárdra emelték, amit ennek a támogatásnak a keretében biztosítanak a gazdálkodóknak. Az Agro-ökológiai program keretében az alaptámogatásokon túl kiegészítő támogatáshoz juthatnak a gazdák, ha meghatározott környezetvédelmi és egyéb vállalásokat tesznek, amivel kímélik a talajt, illetve csökkentik a klímaváltozás hatásait. A gazdák részéről nagy az érdeklődés, a művelésbe vont területek 80 százalékán alkalmazzák a programot – jelezte az államtitkár. Viski József kitért arra is, hogy időarányosan jól áll a 2024-es Egységes Kérelem keretében igényelt agrártámogatások kifizetése, ezek legnagyobb részét – mintegy 733 milliárd forintot – már kiutalták a gazdálkodóknak. Ez a legnagyobb összegű és leghangsúlyosabb agrártámogatás, amit a Közös Agrárpolitikából, illetve a nemzeti támogatásokból Magyarország nyújt a termelőknek – hangsúlyozta.
A beruházási támogatásokról az államtitkár elmondta: ezek az állattenyésztési, kertészeti, szántóföldi és élelmiszeripari ágazatban biztosítanak lehetőséget fejlesztések megvalósítására
A tárca arra számít, hogy idén mintegy 1500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, illetve kamattámogatást helyeznek ki. A kisebb élelmiszeripari pályázatoknál már megkezdődött az elbírálás, két-három hét múlva indul a döntés a nagyobb élelmiszeripari pályázatokról. Szintén júliusban kezdődik a döntéshozatal a kertészeti üvegház és hűtőház felhívásnál, majd a kisebb állattartóknál, ősztől pedig a nagyobb állattartóknál. A cél, hogy idén valamennyi támogatói döntést meghozzanak – közölte Viski József.
AM/MTI
Kapcsolódó cikkeink
Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: jelentős könnyítéssel segíti a kormány a gazdálkodókat a Vidékfejlesztési program zárásakor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb könnyítéssel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat támogatott beruházásaik megvalósításában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér az ikon: újra itt a Lidl és a Tisza Cipő közös sneakere
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kapszulakamrával az élelmiszerpazarlás ellen – a Nébih Maradék nélkül program tanácsai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

