Jók a terméskilátások a gyümölcsösökben a kemény tél ellenére
A gyümölcsösökben nem okozott jelentős fagykárt a szokatlanul hideg tél – állapította meg a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. (MKSZN) tizennégy gyümölcsfajta rügyeinek laboratóriumi vizsgálata alapján.
A szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával, valamint termesztéstechnológiai módszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozó társaság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ismertette: 8 alma- és 6 meggyfajta fáinak termőrügyeit vizsgálták, kétméteres magasságból, véletlenszerűen vett minták alapján.
A magyar cég újfehértói telephelyén végzett laboratóriumi vizsgálat során kiderült: a meggyfajták közül egyedül a debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben, itt a minta negyede károsodott. A szakemberek szerint azonban még ez sem jelenti azt, hogy gyenge lesz a termés, hiszen a bőséges gyümölcshozamhoz elegendő, ha a virágrügyek 15-20 százaléka megköt.
A közleményben Szabó Tibor, az MKSZN tudományos főmunkatársa kifejtette, hogy a régió gyümölcsültetvényei a tél folyamán helyenként mínusz 17 fokos hideget is elviseltek. Magyarázata szerint ennek elsődleges oka az, hogy a decemberre mélynyugalmi állapotba került fákat február végéig nem érte olyan jelentős felmelegedés, amely elindította volna a nedvkeringést. Ez ugyanis egy újabb erős lehűlés alkalmával sérülékennyé tette volna a növényeket.
A szakember jelezte: a jelenleg biztató terméskilátásokat a tél már nem, legfeljebb a májusi fagyok veszélyeztethetik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusi fagyok: veszélyben a szőlőhajtások és palánták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős terméskiesést hozhat a gyümölcsösökben a hétvégi lehűlés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak Magyarországon bajlódnak a málnával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >