Jöhetnek a kereskedelmi célú drónok
Az Obama-kormányzat kedden bejelentette, hogy szabályozzák a kereskedelmi célú drónok forgalmát. A bejelentéssel az amerikai kormány gyakorlatilag szabad utat nyitott a vezető nélküli repülők (drónok) kisebb méretű típusainak kutatási, oktatási és szállítási célból történő alkalmazásához. A készülő szabályrendszer ugyanakkor nem lesz érvényes két internetes vállalatra: az elsősorban kulturális termékeket (könyveket, CD-ket, DVD-ket forgalmazó) Amazonra és a Google óriáscég leányvállalatára, az Alphabetre. Ezeknek a cégeknek a drónnal történő szállításokra külön szabályozást dolgoznak ki.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vezetője, Michael Huerta ugyanakkor azt egyelőre nem közölte, hogy mikortól lép életbe a két céget érintő külön szabályozás, s elhárította az erre irányuló újságírói kérdéseket is. Korábban mind az Amazon, mind a Google azt jelentette be, hogy már 2017 januárjától drónokkal szállítják házhoz az interneten megrendelt portékákat. A kereskedelmi célú drónok alkalmazása az Egyesült Államokban törvénytelen, hacsak nem ad külön engedélyt rá a szövetségi hatóság.
A most bejelentett általános szabályozás – amely több mint hatszáz oldalas – viszont már augusztustól érvényben lesz. Kutatási, oktatási, fejlesztési, mezőgazdasági célokra lehet majd meghatározott méretű és súlyú, kis drónokat alkalmazni; de antennák, olajvezetékek, áramvezetékek, hidak ellenőrzésére és mentőakciókra is igénybe vehetőek lesznek drónok. Az előírások szerint e kis repülőknek 25 kilogrammnál kevesebbeknek kell lenniük és 122 méteres magasságban, maximum 161 kilométeres óránkénti sebességgel repülhetnek majd. Emberek fölött és éjjelente nem repülhetnek, hacsak nincsenek felszerelve speciális világító berendezéssel. Egyetlen gép működtetéséhez legalább tizenhat, oklevéllel rendelkező légiirányítónak kell rendelkezésre állnia, és bármilyen balesetet vagy rendellenességet azonnal jelenteni kell a szövetségi légügyi hatóságnak.
A Fehér Ház véleménye szerint a drónok kereskedelmi alkalmazása 2025-ig mintegy 100 ezer új munkahely teremtését ígéri, 82 milliárd dolláros beruházással.
A szövetségi fővárosban, Washington DC-ben azonban továbbra sem lehet majd drónokat igénybe venni, mint Huerta elnondta: biztonsági okok miatt. (Járai Judit, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Trump vámjai miatt amerikai márkák bojkottja indult Indiában
Indiában erősödik az amerikai márkák elleni bojkottmozgalom Donald Trump amerikai…
Tovább olvasom >Véget ért a vámmentes Kánaán: Trump globális korlátozása felforgatja az e-kereskedelmet
Donald Trump felfüggesztette a 800 dollár alatti értékű nemzetközi csomagok…
Tovább olvasom >Nagy sebességre kapcsol a CER Cargo: nemzetközi terjeszkedés jön
A magyar gyökerű CER Cargo Group új vezérigazgatóval és ambiciózus…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >