Jogszabály készül a szarvasgombáról
A következő parlamenti ülésen terjeszti elő a szarvasgombával foglalkozó jogszabályjavaslatát a földművelésügyi tárca – jelentette be Fazekas Sándor, a minisztérium vezetője.
Papp Béla, a július 26-án Jászivány térségében megtalált rekordméretű nyári szarvasgomba megtalálója Milla nevű kutyájával a Földművelésügyi Minisztériumban 2014. július 30-án. A minisztériumnak ajándékozott szarvasgomba súlya, amely megtalálásakor 1280 grammot nyomott, 2 dekagrammal marad el a világrekordtól. (MTI Fotó: Kovács Attila)
A szarvasgomba-kultúra már most is erős Magyarországon, a további értékőrzés érdekében fontos, hogy szarvasgombával foglalkozó jogszabály lépjen érvénybe, csakúgy mint a tokaji aszú esetében – mondta a miniszter.
Hozzátette: adóelkerülő gombagyűjtésre vonatkozó rendelet már létezik, és a minisztérium jelenleg is rendszeresen végez ellenőrzéseket.
Fazekas Sándor bejelentette azt is, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban állítják ki a Jászságban talált rekordméretű szarvasgombát.
Hangsúlyozta, hogy a szarvasgomba nemzeti érték, az ajándékba kapott különleges példányt pedig ennek megfelelően méltóképpen gondozza majd a magyar állam és a múzeum.
Az 1,28 kilogrammos szarvasgombát, amely csupán 20 grammal könnyebb a világbajnok fehér szarvasgombánál, a szarvasgomba-termesztő és kereskedő Truffleminers Kft. egyik munkatársa találta a jásziványi erdőben.
Fekete Oszkár, a kft. társtulajdonosa elmondta: azonnal több ezer eurós ajánlatot kapott a vállalat külföldről, azonban az óriási szarvasgomba nemzeti kincs, amelyet közszemlére kell tenni.
A Magyarországon egyedülálló példányt fagyasztva szárítás módszerével tartósítja a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kara, hogy a kiállított szarvasgomba évek múltán is sértetlen maradjon – tette hozzá.
A tulajdonos felhívta a figyelmet arra, hogy az általuk termesztett és értékesített szarvasgomba a világon elsőként bio minősítést kaphat, ami jelentősen növeli értékét a nemzetközi piacon.
A vállalat nagykereskedelmi mennyiségben kizárólag külföldi, főként olasz és német partnereknek forgalmazza a szarvasgombát, amelyből évente 2-10 tonna terem időjárástól függően – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >