Jó stratégia a hazai termékek támogatása
A gyártócégek szavazatai alapján a második helyen végzett a SPAR Magyarország az idei Magyar Termékekért Kereskedelmi Versenyen. A vállalatot a megelőző években már több alkalommal is kitüntették a díjjal: a SPAR Magyarország 2021-ben és 2018-ban első helyezést ért el, 2019-ben ezüstérmet, 2020-ban pedig különdíjat vehetett át a verseny keretében a magyar termékek támogatásáért.

Az oklevelet Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője vette át dr. Nagy István agrárminisztertől
A díj visszaigazolása annak, hogy a hazai vállalkozások, magyar termékek támogatása és felkarolása jó stratégiai irányvonal. A SPAR Magyarország évtizedek óta segíti a magyar élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat, hogy termékeik a vásárlók minél szélesebb köréhez juthassanak el, ezért az áruházlánc kínálatában kiemelt szerephez jutnak a hazai termelők, gyártók és feldolgozók által előállított, magas minőségű produktumok. Dinamikusan növekszik a vállalat saját márkás védjegyes termékeink sora is, hiszen míg 2020 végén 129 ilyen árucikk szerepelt a kínálatban, addig ez a szám 2021 végére elérte a 195-öt.
A pályázat fontos pillére volt a védjegyes brandtermékek köre, melyek száma az elmúlt években folyamatosan nőtt: míg 2018-ban 744 ilyen cikk volt megtalálható a választékban, addig 2019-ben már 874, 2020-ban és 2021-ben pedig több mint 900 védjegyes cikk volt elérhető a SPAR– és INTERSPAR-üzletekben. A SPAR Magyarország két éve csatlakozott a „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampányhoz, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos a magyar gazdaság fejlesztése és a hazai munkaerő megtartása azáltal, hogy helyi termékeket vásárolnak a vevők.
A hazai üzletlánc továbbra is eltökélt abban, hogy az immár sokadik alkalommal elnyert díjhoz méltón minden eszközével támogassa a kiváló minőségű hazai termékek piacra jutását. A vállalat továbbra is szorosan együttműködik a védjegyes termékek beszállítóival, az új partnerek révén pedig folyamatosan bővíti kínálatában a helyben készült, magas minőségű magyar árucikkek arányát. //
Ez a cikk a Trade magazin 2022.12-01. számában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
INTERSPAR – stabilitás és minőség 30 éve
Az INTERSPAR 30 éves jubileuma nem csupán egy ünnep, hanem…
Tovább olvasom >Új és megújuló SPAR-áruházak
Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: mintegy 580…
Tovább olvasom >A sport mint stratégiai márkaélmény
Ma már a sport messze nem pusztán szponzorációs felület: komplex,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >