Jó hír: a francia mustárválságnak ezennel vége
A franciaországi áruházak polcairól már hónapok óta hiányzik a mustár. Volt olyan üzlet, ahol egyáltalán nem lehetett mustárt kapni, és olyan is, ahol napi egy üvegben maximalizálták a megvásárolható mennyiséget. A hiánynak, úgy tűnik, vége, októbertől ismét lesz dijoni mustár a francia boltok polcain, írja az MTI.

Októbertől újra lesz mustár a francia boltok polcain
A jóval az ukrajnai háború előtt jelentkező hiányt az a hőhullám váltotta ki, amely 2021-ben elpusztította a kanadai mustármagtermés mintegy felét. Az észak-amerikai ország, a világ első számú mustármagtermesztője szállította Franciaországba a vetőmag 80 százalékát. (A fennmaradó 20 százalékot Burgundiában termesztik.)
„Nagyon fontos a hazai arányt növelni, hogy szembeszállhassunk a különböző országokat sújtó éghajlati kihívásokkal”
– mondta az AFP francia hírügynökségnek Luc Vandermaesen, a mustármagtermesztőket és mustárgyártókat tömörítő Burgundiai Mustárszövetség (ABM) elnöke.
A dijoni mustármagtermesztés a középkor óta nagy hírnévnek örvend. A rovarkárok – amelyet a már betiltott vegyszerekkel nem lehetett felszámolni –elszaporodása azonban harmadára, 12 ezer tonnáról 4000-re csökkentette a termést 2017 és 2021 között, holott az ágazat szükséglete 16 ezer tonna.
Júniusban felhívást intéztek a helyi termelőkhöz, hogy két és félszeresére, 4000 hektár helyett 10 ezerre növeljék a vetésterületet. A termelők motiválása érdekében több mint duplájára emelték a mustármag árát. A felhívás meghallgatásra talált, a vetésterület meghaladta a tízezer hektárt, a termesztők száma 160-ról több mint 500-ra nőtt.
Az idei burgundiai termésnek köszönhetően már októbertől feltöltődhetnek mustárral a boltok polcai, 2023 elejére pedig teljesen megszűnhet a hiány – ígérik a termelők.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Megszünteti növényi sajtmárkáját a Bel Group
A Bel Group bejelentette, hogy 2024 végéig kivezeti a piacról…
Tovább olvasom >146 millió eurót ruház be a Coca-Cola franciaországi üzemébe
A Coca-Cola Europacific Partners (CCEP) 146 millió eurós beruházást jelentett…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >