Jelentősen visszaesett a magyar vállalatfelvásárlási piac
Magyarországon jelentősen visszaesett a vállalatfelvásárlási és összeolvadási (M&A) piac az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb éves felmérésének eredményei alapján.
Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának partnere kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a magyarral szemben az M&A piacot világszerte élénk aktivitás jellemezte tavaly, bár értéke kissé csökkent: 2017-ben az ügyletek globális összértéke meghaladta a 4740 milliárd dollárt, de ez 3 százalékkal kisebb a 2016-os értéknél.
A magyarországi M&A ügyletek tavalyi nagyarányú visszaesését az idézhette elő, hogy két éve még jelentős értékű tranzakciók is lezajlottak Magyarországon, ám ezek 2017-ben már hiányoztak – mondta Lengyel Zoltán.
Ismertette: Magyarországon tavaly a 2016-os 9,5 milliárd dollárról mintegy 78 százalékkal, 2,05 milliárd dollárra esett vissza a fúziós-akvizíciós ügyletek összértéke a Moody’s egyik felmérése szerint. Hozzátette, a tavalyi trend 2018 januárjában is folytatódott. A januárban végrehajtott ügyletek összértéke kevéssel 66 millió dollár felett volt, szemben az előző év azonos időszakában elért 442 millió dollárral – mondta.
Lengyel Zoltán rámutatott: az Allen & Overy adatai szerint 2017-ben az M&A aukciók 47 százalékát magántőke-befektetők nyerték meg, ami jól érzékelteti a magántőkepiac aktivitását. A globális ügyletek 59 százalékát vállalatok és stratégiai befektetők nyerték el – ez az érték 51 százalék volt 2016-ban. Egyértelműen az eladók dominálják a felvásárlási piacot, ez a trend 2014-ben kezdődött, gyakorlatilag ők szabják meg a feltételeket – jelezte.
Kiemelte: nő az állami intervenció jelentősége a befektetéseknél, az angol és a német befektetéseknél is megnézik, hogy nemzetbiztonsági okokból engedélyezhetők-e bizonyos ügyletek. A digitális átállásra nagy hangsúlyt helyeznek a vállalatoknál, a nem alaptevékenységeket és üzletrészeket inkább eladják, hogy az így megszerzett pénzt a digitális fejlesztésekre fordíthassák – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel 6 milliárd euró bírság a GDPR óta
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot…
Tovább olvasom >Mindent elhisznek a fiatalok a mesterséges intelligenciának
A Z generációs fiatalok körében szinte mindenki használja a mesterséges…
Tovább olvasom >Szeret boltban vásárolni a Z generáció
Az Adyen fizetéstechnológiai vállalat felmérése szerint a digitális világban felnőtt…
Tovább olvasom >További cikkeink
A globális minimumadó transzferárazási vonatkozásai
A tavalyi évtől Magyarország is alkalmazza a globális minimumadó szabályait,…
Tovább olvasom >Hősök és árulók ‒ a visszaélésbejelentési rendszer első éve
Az egész Európai Unióban, így nálunk is legalább egy éve,…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >