Jelentősen visszaesett a csehországi idegenforgalom az első negyedévben
Több mint 3,1 millió turista szállt meg az első negyedévben a csehországi szállodákban, panziókban és kempingekben, 22,2 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) Prágában.
A szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma éves összehasonlításban 16,7 százalékkal 8,9 millióra csökkent. A csökkenés alapvető oka a koronavírus-járvány, hiszen jauárban és februrárban az adatok még növekedést mutattak.
„Márciusban a vendégek száma 67 százalékkal, a vendégéjszakáké 57 százalékkal esett vissza” – mutatott rá Pavel Vancura szakigazgató. A külföldi turisták száma az első negyedévben éves szinten 26,1 százalékkal, a hazaiaké 18,1 százalékkal csökkent.
Az első negyedévben 335 ezer német vendég érkezett Csehországba, 17,4 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában. A szlovákiai látogatók száma 25 százalékkal, az olaszoké 40 százalékkal, a kínai, japán és dél-koreai vendégeké több mint 50 százalékkal esett vissza – olvasható a statisztikában.
A szállodák foglaltsága az első három hónapban 76,9 százalék, a panzióké 81,6 százalék volt.
A Prágába érkező vendégek száma 27,4 százalékkal csökkent január-márciusban az egy évvel korábbihoz képest a CSÚ adatai szerint. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordszámú turista kereste fel tavaly a Prágai Várat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„XS” üzletet nyitott a Kaufland Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sós croissant-ok aranykora
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balaton LEGO-val Bécsben: erős magyar jelenlét a Ferien-Messén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

