Jelentősen nőtt az Unilever árbevétele és nyeresége
Közzétette a Dove szappanok, a Lipton teák és a Knorr levesek gyártója, az Unilever a tavalyi számait, melyek szerint a társaság árbevétele elsősorban a feltörekvő piacoknak köszönhetően 10 százalékkal emelkedett, sőt az üzleti tevékenység nyeresége is jelentősen nőtt – írja a portfolio.hu. Bár a vállalat az elemzői várakozáshoz képest nem tudott jelentős meglepetést okozni, a részvények az általánosan jó részvénypiaci hangulatban mintegy 2 százalékkal erősödnek.
Közzétette az Unilever a 2015-ös számait, a társaság 2014-hez képest 10 százalékkal, 53,3 milliárd euróra emelkedő forgalomról számolt be. Az árbevétel növekedésében a devizaárfolyamok kedvező irányú változása jelentős szerepet játszott (+5,9 százalék).
Összehasonlítható alapon az árbevétel 4,1 százalékkal emelkedett (2,1 százalékkal nőtt az értékesített volumen és 1,9 százalékkal az átlagos értékesítési ár), míg elemzők csupán 3,9 százalékos növekedésre számítottak.
Az üzleti tevékenység eredménye 12 százalékkal 7,9 milliárd euróra (az elemzői konszenzussal közel megegyező), az egy részvényre jutó nyereség pedig 14 százalékkal 1,82 euróra emelkedett. A higított EPS ugyanakkor 4 százalékkal 1,72 euróra esett.
A növekedést a feltörekvő piacok húzták, míg a fejlett piacokon az értékesítés árbevétele 22,5 milliárd eurón stagnált, a feltörekvő piacokon 7,1 százalékkal 30,8 milliárd euróra emelkedett az árbevétel. portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Eladásokban és árban is erősödött az Unilever – túlteljesítette az elemzői várakozásokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eladta venezuelai jégkrém üzletágát az Unilever
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új egységes retail média platformot indít a Sainsbury’s – jön a Nectar360 Pollen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >José Mourinho visszatér a Snickers ikonikus „Nem vagy önmagad, ha éhes vagy” kampányának legújabb epizódjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >