Jelentősen nőhet a sör iránti kereslet a sörgyártók szövetsége szerint
A hőség miatt jelentősen megnőhet a sörök iránti kereslet az idén nyáron a Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint.
A szervezet keddi közleményében ismerteti: tavaly nyáron a napi maximum hőmérséklet 2-6 Celsius fokkal alacsonyabb volt, mint az azt megelőző évben, a sörfogyasztás pedig 7 százalékkal lett kevesebb, mint 2013 azonos időszakában.
A szövetség adataiból az is kiderül, hogy 2014-ben a június volt erős, így tavaly a második negyedévben 8 százalékkal több sör fogyott, mint az előző év hasonló időszakában.
Negyedéves szinten az eltérés 125 ezer hektoliter is lehet, ami 25 millió félliteres sörnek felel meg – közölték. A szervezet közleménye szerint az idei nyár eddig inkább a 2013-as minta szerint alakul.
A Magyar Sörgyártók Szövetségének tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt.; négy magyarországi gyárukban összesen 6,2 millió hektoliter sört termeltek 2014-ben. A sörgyárak csaknem 1700 dolgozót foglalkoztatnak, és beszállítóikon keresztül munkát adnak további 25 ezer embernek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Történelmi beruházás a Drehernél: új erjesztőtartályok kerülnek a kőbányai mélybe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adventi hangulatot varázsolnak a Borsodi téli sörkülönlegességei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egészségtudatos fogyasztók és teljes körű hulladékhasznosítás – így alakítja a piacot a Borsodi Sörgyár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

