Jelentősen lassult az utasforgalom bővülése a ferihegyi repülőtéren az első negyedévben
Jelentős mértékben visszaesett az utasforgalom bővülési üteme a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol az első negyedévben a tavalyi 17 százalék után idén 5,4 százalékos forgalombővülést mértek az előző évihez viszonyítva.
A CAPA légiközlekedési tudásközpont hétfőn közzétett adatai szerint a ferihegyi repülőtéren márciusban 1,2 millió utas fordult meg, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel az első negyedéves utasforgalom 3,1 millió lett, amely 5,7 százalékos növekedés 2018 első negyedévéhez viszonyítva.
A Budapest Airport korábbi közlése szerint a tavalyi rekordév után 2019-ben a korábbiaknál visszafogottabb, 5 és 10 százalék közötti forgalombővülés várható.
Az áruforgalom 0,4 százalékkal csökkent márciusban és 11 ezer tonnát tett ki. A Budapest Airport január-márciusban 32 ezer tonna árut kezelt, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A szektor teljesítményének csökkenését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) is kimutatta, ennek hátterében elsősorban a kereskedelmi szankciók és a globális gazdaság lassulása áll.
A ferihegyi repülőtéren márciusban az előző évihez képest 5 százalékkal, az első negyedévben pedig 4,7 százalékkal több gép le- és felszállását regisztrálták, mint egy évvel korábban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csődbe ment a Play: újabb izlandi fapados bukott el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Turizmus 15 év múlva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekvő vendégforgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Túl a kenyéren – Globális frontvonalak az alapélelmiszer-piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pink kürtőskalácsokkal és desszertekkel nyit a 12. Kürtőskalács Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisüzemi söreink
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >