Jelentősen javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF
Jelentős mértékben, egy százalékponttal javította idei és 0,6 százalékponttal jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett őszi World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában.
A magyar gazdaság az IMF honlapján megjelent előrejelzése szerint az idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a 2018-as 4,9 százalék után. (A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szokásos szeptemberi felülvizsgálat során 5,1 százalékra módosította ezt a korábbi adatot.)
Az IMF előző, tavaszi kiadványában az idei évre 3,6 százalékos, 2020-ra pedig 2,7 százalékos magyar GDP-növekedést prognosztizált. Már az áprilisban publikált tavaszi prognózis is 0,3 százalékponttal emelte meg a tavaly novemberben az idei évre kiadott és 0,1 százalékponttal a 2020-ra kiadott növekedési becslést.
Az IMF növelte inflációs előrejelzését is Magyarországra vonatkozóan. Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 2,8 százalék után az idén és jövőre egyaránt 3,4 százalék lehet. Tavaszi prognózisában az IMF az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra 3,1 százalékos inflációt jelzett.
A munkanélküliségi rátára vonatkozó becslésén az IMF nem változtatott: a tavaly októberi és az idei áprilisi prognózissal megegyező módon 2019-ben 3,5 százalékra, 2020-ban pedig 3,4 százalékra csökkenhet a 2018-as 3,7 százalékról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >