Jelentősen csökkent az élősertés ára
Jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára a koronavírus-járvány miatt – mondta Horváth István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Közölte, a vágóhidak a járványhelyzetben képtelenek tartani az előzőleg szerződésben rögzített felvásárlási mennyiséget, ráadásul bezártak az éttermek és a szállodák, így jelentősen csökkent a forgalom, és a veszteséget a vágóhidak a állattartókra szeretnék „áttolni”.
Az elnök megjegyezte, hogy a vaddisznóknál a sertéspestis továbbra is előfordul Magyarországon, és a betegség miatt már 2018 októberétől nem tudnak például a kínai és a japán piacra szállítani.
Ugyanakkor Németországban még a vaddisznókban sincs jelen a sertéspestis, így az ország meghatározó beszállítója lett például Kínának. Az európai árakat alapvetően ez befolyásolja – mondta Horváth István, hozzátéve, hogy a turizmus megszűnése a kontinensen is súlyosan érinti az ágazatot.
Februárban a vágósertés felvásárlási ára még csaknem 50 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >