Jelentősen befolyásolnak az akciós reklámújságok
A címzetlen reklámújságok jelentősen befolyásolják a vásárlókat, támogatják és motiválják az impulzív vásárlást, tájékoztatnak az akciókról, az újonnan bevezetett termékekről, emellett egyfajta „vadászati élményt” jelent a böngészésük – ezek a legfontosabb megállapításai az Ipsos egyik aktuális kutatásának.A cég kvalitatív részlegének kutatása a címzetlen küldeményekhez, vagyis az egyes áruházak szórólapjaihoz kötődő lakossági percepciókkal és viszonyulási mintákkal foglalkozik. A téma fontossága több szempontból is indokolt: egyfelől a vásárlási aktusnak és a vásárlói motivációknak a feltárásához e jelenség vizsgálata elengedhetetlenül szükséges, másfelől – kvantitatív kutatási adatokat használva – jól látható, hogy egy folyamatosan növekvő piacról van szó (míg 2006-ban a teljes direktmarketing-piac forgalma 28,7 milliárd volt, addig 2008-ban ugyanezen adat 39,5 milliárd forintra tehető), amelyen belül lényeges részt képez a címzetlen küldemények forgalma (2006-ban 7,4 milliárd Ft, 2008-ban majdnem 10 milliárd Ft).
A kutatás eredményei rámutatnak, hogy az akciós reklámújságok jelentősen befolyásolják a vásárlókat abban, hogy aktuális vásárlásukat hol és mikor folytatják le, ezen belül is leginkább a havi rendszerességgel végzett nagybevásárlások, illetve a nagyobb értékű rendszeresen vásárolt termékek esetében bírnak befolyásoló erővel, s hatnak a boltválasztásra. Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy az akciós reklámújságok egyaránt támogatják a tudatos vásárlást és motiválják az impulzív vásárlást is.
A vásárlók alapvetően inkább pozitívan viszonyulnak a reklámújságokhoz. A többség az akciós reklámújságokat hasznosnak és informatívnak ítéli, de egyúttal tisztában van befolyásoló erejükkel is: az egyes áruházak közti, vásárlókért folytatott verseny egyik megnyilvánulásaként tekint rájuk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >