Jelentős sikerrel zárult a Baromfi-Coop kötvénykibocsátása
A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében került sor novemberben a Baromfi-Coop kötvénykibocsátására. A tranzakció több szempontból is kiemelkedő az NKP eddigi történetében: a program keretében elsőként került sor feldolgozóipari cég sikeres kötvényaukciójára, a jegyzett kötvények által bevont források összértéke elérte a 29,4 milliárd forintot, az elért átlaghozamok pedig mindkét aukción a kibocsátó számára igen kedvezően, 2,36, illetve 2,47 százalékon alakultak.
A 7, illetve 8,5 éves futamidőre kibocsátott kötvények révén bevont források három célt szolgálnak: egyrészt a meglévő hitelállomány részbeni kiváltását, másrészt a piaci és termékpaletta szélesítését célzó akvizíciókat, harmadrészt pedig folyamatban lévő és új beruházások finanszírozását. E beruházások keretében kerülhet sor egy új baromfitelep, valamint vágó-, keltető- és továbbfeldolgozó üzemek létesítésére. Az aukció lezárását követően a kötvénykibocsátás során megszerzett források már jóváírásra kerültek a társaság bankszámláin, a források felhasználása részben már megtörtént, illetve folyamatban van.
Magyarország csirkehús-előállításának 43 százalékát a Master Good csoport biztosítja. A cég értékesítésében az európai piacok mellett az Európán kívüli export piacok – Kanada, Dél-Afrika, Japán, Hongkong, Szingapúr és Vietnám – is meghatározók. „Az új beruházások a jelenlegi heti 1,3 millió darab csirke levágását és feldolgozását jelentősen tovább növelik majd. Ezzel európai szinten is meghatározó szereplő lesz a Master Good csoport” – hangsúlyozza Bárány Péter, a Baromfi Coop Kft. tulajdonos ügyvezetője.
Amennyiben egy vállalat a kötvényen keresztül zajló forrásbevonás mellett dönt, befektetési szolgáltatót is választania kell – ilyen tevékenységet hazánkban jelenleg a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások nyújtanak. A Baromfi-Coop sikeres kötvény kibocsátási sikerében jelentős szerep jutott az Erste Banknak, amely befektetési szolgáltatóként már a hitelminősítési fázistól kezdve végezte a szervezői, forgalmazói feladatokat (továbbá a kötvények futamideje alatt árjegyzőként és fizető ügynökként jár el), valamint a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda jogi és a BDO Corporate Finance Kft. pénzügyi tanácsadó szakértőinek, akik a két kibocsátáshoz szükséges információs dokumentumokat állították össze.
„A sikeresen lezajlott kötvénykibocsátás jelentős előrelépési lehetőséget biztosít a Baromfi-Coop számára – magyarázza Huth Gabriella, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. – A hosszú távra rögzített feltételekkel kibocsátott értékpapírok új növekedési szakaszt nyitnak a cég történetében, miközben az aukción elért kedvező hozam jelentősen gyorsítja a bevont források megtérülési idejét.”
Az MNB 2019. július elsején indult Növekedési Kötvényprogramjának keretében a jegybank 300 milliárd forint keretösszegben hazai székhelyű nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott, jó (legalább B+) minősítéssel rendelkező kötvényeket vásárol, ezzel elősegítve, hogy a hazai vállalatok a bankhitelek mellett megfelelő mértékben támaszkodjanak más finanszírozási formákra is.
Kapcsolódó cikkeink
Még mindig hasít a zöld hitel
A vállalati zöld hitelek piaca 2025-ben is dinamikusan nő, miközben…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: magasabb inflációt és magasabb gazdasági növekedést vár a jegybank idén
Februárban elérte az infláció a csúcsát, 2025-ben átlagosan 4,5-5,1 százalék…
Tovább olvasom >El vannak adósodva a magyarok
2025 januárjában történelmi mérföldkőhöz érkezett a hazai hitelpiac: először lépte…
Tovább olvasom >További cikkeink
Candy – 80 éve a jövőt inspirálja, most új korszakot nyit
A Candy, az olasz tradicionális háztartásigép-márka idén ünnepli fennállásának 80.…
Tovább olvasom >A magyar torma virágzik – mégis nehéz helyzetben vannak a termelők
Bár 2024-ben tovább nőtt a magyar tormaexport volumene, és a…
Tovább olvasom >Erős Pistás pogácsával rukkolt elő az Univer és a Lipóti Pékség
Omlós, mégis nagy erő van benne, egyesíti a túrós-tejfölös könnyedséget…
Tovább olvasom >