Jelentős segítséget nyújt az agrártámogatási rendszer az alkalmazkodáshoz
A mai gazdasági és piaci viszonyok között ahhoz, hogy a gazdálkodók talpon maradjanak, valamilyen alkalmazkodási stratégiát kell választaniuk. Ehhez jelentős segítséget nyújt a hazai agrártámogatási rendszer – szögezte le a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztérium által szervezett, a 42. AGROmashExpo és AgrárgépShow rendezvényen tartott szakmai konferencián, csütörtökön.

(Fotó: AM/Fekete István)
Feldman Zsolt köszöntőjében ismertette, hogy a 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) feltételrendszere számos elvárást fogalmaz meg a gazdáknak, azonban emellett megannyi lehetőséget is rejt magában. Az ukrán gabona okozta kihívásokat és a versenyképességet taglalva az államtitkár hangsúlyozta az egyedi alkalmazkodási stratégiák megvalósításának fontosságát. Példaként említette a szántóföldi növénytermesztők esetében a termelési szerkezet diverzifikálását vagy a területek mind nagyobb hányadán értékesebb növényi kultúrák termesztését, amelyhez hatékony segítséget nyújthatnak az agrártámogatások – tette hozzá.
A tárca képviselője ismertette a változásokat, elvárásokat
Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára bemutatta, hogy az új Közös Agrárpolitika erősödő uniós zöld elvárásai, amelyek az éghajlatváltozáshoz, a természeti erőforrások használatához, valamint a tájak és a biológiai sokféleség megőrzéséhez kapcsolódnak mit jelentenek a gyakorlatban, hogyan kezeli azokat a hazai agrártámogatási rendszer. A helyettes államtitkár részletezte a 2024. évi egységes kérelemhez és az Agrár-ökológiai Programhoz kapcsolódó várható változásokat is, amelyek a gazdálkodói jelzések alapján kerültek kidolgozásra. Az egységes kérelmek esetében egyebek mellett számos eljárási szabály átkerült a KAP végrehajtási rendeletbe, továbbá egyszerűsödött a másodvetés betakarításának a bejelentése. Az Agro-ökológiai Programban korábban, ha egy termelő nem teljesítette az előírásokat, akkor a teljes támogatástól elesett. A beavatkozás újdonsága, valamint az ágazati és a finanszírozói visszajelzések indokolták a sávos szankciórendszer bevezetését.
Ekkor jelenik meg az első pályázati csomag
Papp Zsolt György helyettes államtitkár tájékoztatott, hogy tavasszal kívánja az agrártárca megjelentetni a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagját, amely magában foglalja az élelmiszeripar és borászat, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat. Ismertette a pályázati felhívásokhoz kapcsolódó legfontosabb információkat, a kiemelt értékelési szempontokat, a kisebb és nagyobb projektek szétválasztott kezelését, valamint, hogy előleg finanszírozási konstrukció készül. Kitért arra is, hogy valamennyi támogatási konstrukció esetében széleskörű szakmai egyeztetést folytatnak. A meghirdetésre kerülő pályázatok lehetőséget biztosítanak majd a gazdaságok számára, hogy az elmúlt két év gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A helyszíni mentesítés a végéhez ér, de a védekezés folytatódik
A ragadós száj- és körömfájás vírusa elleni küzdelem a fertőzött…
Tovább olvasom >Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2025. évi felhívása
Az Agrárminisztérium 2025-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil…
Tovább olvasom >További segítség a ragadós száj- és körömfájás vírussal sújtott állattartóknak
Kihirdette a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt előállt vis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >