Jelentős lisztharmatfertőzés a szekszárdi borvidéken
Szinte minden ültetvényben megjelent a lisztharmatfertőzés a szekszárdi borvidéken, ahol a szakemberek szerint jelentős terméskieséssel és megnövekedett növényvédelmi költséggel számolhatnak a szőlészetek.
Heimann Zoltán, a 2300 hektáros szekszárdi borvidék elnöke az MTI-nek elmondta: a terméscsökkenés nagyságát egyelőre nem lehet megbecsülni, a növényvédelem költségei azonban 20-30 százalékkal nőttek a gyakoribb permetezés és a több zöldmunka miatt.
A kórokozóknak kedvezett az enyhe tél, valamint az utóbbi hetek csapadékos időjárása és a magas páratartalom. A lisztharmatfertőzés erősségét mutatja, hogy a rezisztens fajtákon is megjelent – jegyezte meg a szakember.
Hozzátette, hogy amennyiben nem sikerül a fertőzött fürtöket leválogatni, a fertőzés az idei évjárat minőségére is hatással lesz.
A fertőzöttség mértéke fajtánként, az ültetvény fekvése és az eddigi növényvédelem szerint változó – mondta Ferenc Vilmos, a szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke, aki szerint utoljára 2004-ben volt hasonló mértékű lisztharmatjárvány.
Kifejtette, hogy a szőlő növényvédelme átlagosan 150-200 ezer forintba kerül hektáronként, az idén azonban nem 12-14, hanem 6-8 naponként kell védekezni a lisztharmat ellen. Arról is beszámolt, hogy hogy egy-egy készítményből a nagy kereslet miatt hiány van.
Úgy vélte: a terméskiesés az augusztusi időjárástól függ, sok csapadék esetén akár 20-30 százalékos is lehet a veszteség. A portugieser, a chardonnay és a rizlingszilváni a legfogékonyabb a lisztharmatra, de a kékfrankos-ültetvényekben is jelen van a fertőzés – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >