Jelentős hatással van a lengyel gazdaságra a Żabka Csoport tevékenysége
A kiskereskedő nemrégiben közzétett „Kényelmesen és felelősségteljesen” című jelentéséből kiderül, hogy a Csoport és együttműködő franchise partnerei által előállított hozzáadott érték 2023-ban elérte a 9,1 milliárd PLN-t, ami 30%-kal több, mint 2022-ben. A hatodik alkalommal közzétett jelentés a Żabka Csoport ESG Stratégiájának 2023-as megvalósításáról ad számot.
– A Żabka Csoport dinamikus növekedésének és innovációjának köszönhetően pozitív hatást gyakorolhatunk a lengyel gazdaságra. Ez többek között azt jelenti, hogy kedvező feltételeket teremtünk a vállalkozói szellem fejlődéséhez, tovább növeljük az általunk biztosított munkahelyek számát, amely jelenleg több mint 63000, és tovább javítjuk annak a több mint 3 millió vásárlónak a vásárlási élményét, akik naponta betérnek több mint 10 000 üzletünk valamelyikébe Lengyelországban. A 2023-ban meghozott intézkedéseinket már második egymást követő évben ismerték el a rangos EcoVadis minősítés során, és ma már a világ azon vállalatainak 1%-ához tartozunk, amelyeknek a legjobban sikerült az ESG-elemek stratégiába és működésbe illesztése
– véli Tomasz Blicharski, az igazgatótanács EVP tagja, a Żabka Csoport stratégiai és fejlesztési igazgatója.
A 2023-as felelősségvállalási jelentés
A „Kényelmesen és felelősségteljesen” jelentés a Żabka Csoport által immár hatodik alkalommal elkészített társadalmi felelősségvállalási jelentés. A kiadvány a legújabb nem pénzügyi beszámolási szabványoknak – a GRI- és az SASB-standardoknak – megfelelően készült.
– A társadalmi és környezeti felelősségvállalásra vonatkozó stratégiai megközelítésünkkel összhangban az ESG szempontokat a Csoport minden releváns tervébe és tevékenységébe integráljuk. Az e területen kitűzött célok elérése megfelelő irányítást, elkötelezettséget, időt, erőforrásokat, és mindenekelőtt csapatmunkát igényel
– szögezi le Rafal Rudzki, a Żabka Group ESG igazgatója.
A tavalyi év legfőbb eseményei
2023-ban a Żabka elindította a „Porcja DobreGo!” kampányt, amellyel a vásárlóknak segített jobb táplálkozási döntéseket hozni. Ezzel a NutriScore A és B jelzésű sajátmárkás termékek eladásai 85%-kal bővültek.
A vállalat intézkedéseket hozott az állatjólét és a saját márkás termékek fenntartható beszerzésének előmozdítása érdekében, beleértve a ketrecben tartott szárnyasok tojásainak kivezetését a saját márkás termékek alapanyagai közül.
A Żabka az év során több mint 1000 üzletet nyitott, és két új formátumot – Żabka Drive és Żabka Non Stop – vezetett be.
A kiskereskedő franchise partnereinek teljesen felszerelt üzletet és képzést, valamint olyan megoldásokat kínál, mint az az üzletvezetést támogató OptiPlan program és a Cyberstore alkalmazás.
A vállalat franchise-ügyfeleinek NPS elégedettségi mutatói az év során közel 10 ponttal növekedtek, a 2023 decemberi elégedettségi felmérés során a franchise-ügyfelek 44%-a a 10-es skálán 9 vagy 10 pontot adott az üzletlánccal való együttműködésre – számolt be az ESM: European Supermarket Magazine.
Kapcsolódó cikkeink
Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >Bevezeti az Easy Ship szolgáltatást az Amazon Európában
Az Amazon elindítja Easy Ship szállítási megoldását Európában, elsőként a…
Tovább olvasom >Átalakulás küszöbén áll a Kaufland Lengyelországban
Egyre nagyobb fejtörést okoz a Kauflandnak lengyelországi részlege: a német…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >