Holnapig lehet jelentkezni az OKÉS közétkeztetési szakácsversenyre
„Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” a témája az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenynek (OKÉS). Az idei év újdonsága, hogy régiós elődöntőkön is bizonyítaniuk kell a csapatoknak, emellett szakmai mentorok segítségét is kérhetik. A szervezők szeptember 30-ig várják a konkrét ételsorokat, kalkulációkat és tálalási javaslatokat is tartalmazó nevezéseket.
A versenybe bármely, közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (1 fő szakács és 1 fő segítő) benevezhet 2015. szeptember 30-ig; cégenként akár több csapat is indulhat a megmérettetésen. Az OKÉS ezúttal háromfordulós lesz: először a dokumentumokat (menü, kalkulációk stb.) értékeli a zsűri, majd a régiós elődöntők következnek, a döntőre pedig jövő tavasszal kerül majd sor.
A verseny célja – a hagyományos ízek megőrzése mellett – a tradicionális ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása. A menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó 420 Ft-ot! Fontos, hogy a menüsorok jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználásával készült tradicionális ízeket képviseljenek, illetve több száz adagban is elkészíthetőek, tálalhatóak és akár kiszállíthatóak legyenek. (Képünk a tavalyi versenyen készült.)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >