Jedermann kávézó
Egy tisztelője nemrégiben kocsmamágusnak nevezte a holland dzsesszzenészt, Hans van Vliet-t, aki 20 évvel ezelőtt beleszeretett Budapestbe, és azóta itt él, amúgy pedig a Pótkulcs, a Castro, a Most és más jó nevű helyek után ez a nyolcadik üzlet, amelyet a városban vezet – mi több, ezt már tulajdonosként (és fellépő muzsikusként). A Goethe Intézet aljában nyílt, 70 ülőhelyes Jedermann kávézó tipikus Vliet-féle belvárosi dzsesszkocsma, amelynek kapcsolata a kulturális intézménnyel – legalábbis külső szemlélő számára – kimerül a kávézó nevében.
A korábban itt működő, németesen steril kávéház bútorzata nem, de enteriőrje alaposan megváltozott: a retró otthonos „irányzatával” találkozunk, kissé (de nem zavaróan) eklektikus berendezéssel. A dekorációt, a hangulatot a dzsesszzene határozza meg, a gasztronómiát pedig talán az általa közvetített kozmopolita attitűd: a szerb séf „világkonyhát” vezet naponta változó kínálattal (a legdrágább főétel ára is 2000 forint alatt van), de a vendég kérésére bármit elkészítenek, amihez rendelkezésre áll a megfelelő alapanyag. Az italválasztékot kollégák közös kóstolóján kiválasztott tucatnyi bor (ebből három folyóbor), kétszer ennyi égetett szesz, és a Borsodi sörök képviselik – a csapolt Staropramen korsója alig drágább, mint a mainstream söré (540, illetve 470 Ft).n
Budapest IX., Ráday u. 58. Konyhafőnök: Prole Sinisa • Tervező: Hans van Vliet
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új brunchozó a budapesti gasztronómiai térképen
Új szolgáltatással bővíti kínálatát a FLAVA Kitchen & More, a…
Tovább olvasom >Gundel János születésnapjára emlékezett az MVI
Hagyományosan csendes megemlékezést tartott Gundel János (1844-1915) 181. születésnapjára emlékezve…
Tovább olvasom >Catering 2025 – A nap videója
Többszáz tányér zökkenőmentes tálalása a berlini AXICA Kongresszusi Központban. És…
Tovább olvasom >